Nem írják alá a rájuk kényszerített szerződést az orvosok.
Szegeden közel 300 orvos készül arra, hogy nem írja alá a kormány egészségügyi átalakítása miatt szükséges új szerződését – hívta fel a figyelmet pénteken Dr. Komáromi Zoltán háziorvos, a DK egészségügyi szakpolitikusa.
Komáromi emlékeztetett arra is, hogy a Szegedi Tudományegyetem vezetése listázással és fenyegetőzéssel akarja rávenni az orvosokat a szerződés aláírására.
Az elhibázott és káros törvénymódosítás azt eredményezheti, hogy ha az egészségügyben dolgozók nem hosszabbítják meg a szerződésüket, akkor már március első napjaiban összeroppanhat az egészségügy és a járványkezelés – mondta a szakember.
Hozzátette:
“A Demokratikus Koalíció szerint a kormánynak ideje lenne észrevennie: nem lehet tovább kizsákmányolni az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat, az ápolókat, a szakápolókat, a szakasszisztenseket, a védőnőket és a mentősöket, mert ennek beláthatatlan következményei lesznek.
Egy világjárvány kellős közepén nem szabad bizonytalanságba kergetni azokat a szakembereket, akiknek köszönhetően egyáltalán működik az egészségügyi intézményrendszer.
Hiába fenyegetik az egészségügyi dolgozókat, ha az egészségügyünk már a harmadik hullám elején összeroppan, azért csak és kizárólag az Orbán-kormány lesz a felelős, mert ígérete ellenére nem módosította az áterőltetett egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, és figyelmen kívül hagyta, hogy kormányrendeletekkel nem lehet felülírni a törvényben elfogadott szankciókat.”
– közölte sajtótájékoztatóján Dr. Komáromi Zoltán.
.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.