Már zajlik a casting.
A 24.hu információi szerint fikciós (!) nagyjátékfilm készül a 2006-os őszödi beszédről és az azt követő zavargásokról. Már zajlanak a szereplőválogatók.
A Universe Management nevű ügynökség levélben írta le a film történetét. Eszerint egy elnyomott közvélemény-kutató szakember rájön, hogy főnöke részt vett egy titkos beszéd kiszivárogtatásában. A férfi úgy dönt, hogy kideríti a részleteket, hogy jó zsarolópozícióba kerüljön, és szerelmével együtt nyomozni kezdenek. Főnökével konfliktusba keverednek, és egy nagy hatalmú kör célpontjává is válnak.
A háttérbeszélgetésekből
kiderült, hogy az őszödi beszédre rímel a “titkos beszéd”.
A castingra meghívtak két férfit, akiket Messengeren keresett meg az ügynökség. Telefonon részletesen értesítette őket az ügynök a szerepükről, és elmondta, hogy
fikciós politikai krimi készül nemzetközi stábbal és angol rendezővel.
Az egyikük azért nem ment el, mert nem akart részt venni egy olyan filmben, amely nagy politikai csatározások része lehet a jövő évi választások előtt. A castingügynök elmondta, hogy ez egy nagy lehetőség arra, hogy nemzetközi közönség előtt szerepeljen, és a filmben való részvétel nem számít politikai állásfoglalásnak.
A másik férfi elmondta, hogy szívesen venne részt a 2006-os eseményeket hűen feldolgozó filmben, de a szakmában dolgozó ismerősei tanácsára és a film időzítése miatt nemet mondott a megkeresésre. A kapkodás miatt azt érezte, hogy valójában nem művészi célokat, hanem valami mást szolgálhat a film.
“{S}zínészként csak olyanhoz akarom adni az arcom, amit később is vállalhatónak tartok” — mondta a férfi. Az ismeretségi köréből volt olyan színésznő, aki elment a castingra, majd ott tudta meg, mi valójában a film témája.
A színészeket a Tétényi úti Megafilm székházába várják. Hivatalos tájékoztatás egyelőre nincs a filmről, így azt sem derül ki, ki a neves angol rendező, valamint kikből épül fel a stáb.
A MEGA FILM Kiadó Kft. 2021-re
“A hazugság ára” címen regisztrált
filmet a Nemzeti Filmiroda nyilvántartása. A tervezett 800 millió forintos költségből, ennek 30%-át, azaz 240 millió forintot adókedvezmény címén kapott támogatásként használhatnak fel.
A film gyártása a filmiroda nyilvántartása alapján már november óta tart, a forgatás megkezdéséhez 2021. március 21-ét jelölték meg időpontnak, a befejezés dátuma pedig október 23. Az iparágon belül sokak szerint szándékosan időzítik a 2022-es országgyűlési választások előttre a produkció bemutatását.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.