Nem lennénk a helyükben.
Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán pénteken bejelentette, hogy egyeztetni fog a Google-lal, és konzultációkat kezdeményez a Facebook és más nagy technológiai cégek vezetőivel is.
Az igazságügyi miniszter közölte, hogy pénteken a Budapestre látogató Thierry Breton belső piacért felelős európai biztossal egyeztetett a készülő európai uniós szabályozásról. Ezzel kapcsolatban azt írta:
“elfogadom a Google vezetőinek egyeztetésre történő meghívását, és hasonló konzultációkat kezdeményezek a Facebook és más technológiai óriások vezetőivel is”.
Mindenki nagy érdeklődéssel figyeli a világban, hogyan birkóznak az országok a nagy technológiai cégekkel azért, hogy betartsák a jogszabályokat, és átlátható módon működjenek — írta Varga Judit.
A pénteki egyeztetéshez kötődően a miniszter közölte: az európai biztos örömmel értesült arról, hogy Magyarország a Digitális szabadság bizottság munkájának köszönhetően már határozott előkészítő lépéseket tett a közös európai szabályozás kialakításáért,
“és kérte türelmünket a magyar törvény előrehaladásával kapcsolatban”.
Varga Judit arról is tájékoztatta az európai biztost, hogy
“Magyarországon sem akarunk mást a nagy techcégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést”.
Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik — közölte.
“A munkát folytatjuk a magyar emberek védelme érdekében”
— írta Varga Judit Facebook-oldalán, hozzátéve, köszöni a tartalmas beszélgetést Thierry Breton biztosnak.
A teljes bejegyzést itt tudod elolvasni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.