A jövő héttől a kormányhivatalon keresztül orvostanhallgatókat fog kirendelni az Országos Mentőszolgálathoz a kormány, ez derült ki egy bejegyzésből, amelyet a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Hallgatói Önkormányzata írt egy zárt Facebook csoportban.
2020 októberében az Operatív Törzs azzal a kéréssel fordult az orvosi egyetemekhez, hogy küldjenek orvostanhallgatókat, akik segíteni tudnak többek között az Országos Mentőszolgálatnak a koronavírus-teszteléssel. A törzs azt is megjelölte, hogy melyik egyetemről hetente hány hallgatóra van szüksége, a SOTE-ról például 160-ra. A részvétel önkéntes volt, de az orvostanhallgatók június óta már a hozzájárulásuk nélkül is kivezényelhetők.
A SOTE HÖK a bejegyzés szerint jelezte az egyetem és a minisztérium számára, hogy szívesen koordinálják a hallgatók önkénteskedését, látva, hogy az eredetileg kitalált rendszer elég kaotikus. Mint a bejegyzésben olvasható, a hallgatói önkormányzat így akarta biztosítani, hogy a hallgatói szempontok is érvényesüljenek és ne az utolsó pillanatban kelljen kényszerből mennie a hallgatóknak, mert nincs meg a kvóta. Ebben az egyetem partner is volt, és a levél szerint 120 napig nem is kellett hallgatót kirendelni az OMSZ-hez, 1470 SOTE hallgató önként vállalt 12 418 műszakot az Országos Mentőszolgálatnál.
A járványhelyzet durvulásával viszont nem sikerült már teljesíteni a kormány által elvárt önkéntes számokat, így a minisztérium jelezte a HÖK-nek, hogy a jövő héttől kötelező kormányhivatali kirendelés útján kell majd a hallgatóknak az OMSZ-hez menni. A minisztérium azt is jelezte a HÖK-nek, hogy továbbiakban nem számítanak a szervezet segítségére, átveszi a kormány a szervezést.
Forrás: HU
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.