Erősen indította a lezárás első hetét.
Japánból, Kitóból jelentkezett be hétfő reggel a Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az ENSZ bűnmegelőzési és büntető igazságügyi kongresszusa után adott videós interjújában arról beszélt, hogy miközben az egész világ a koronavírus-járvánnyal küzd, a járvány árnyékában biztonsági kihívásokkal is kell szembe kell néznie az embereknek.
A külügyminiszter két, “a szervezett bűnözéshez” kapcsolódó biztonsági kihívást nevezett meg az interjújában: az illegális migrációt és a növekvő drogfogyasztást.
“Az illegális bevándorlás eddig elsősorban biztonsági és kulturális fenyegetést jelentett Európa számára, most ez súlyos egészségügyi fenyegetéssel is kiegészül, hiszen a tömeges migrációs hullámok rendkívül felgyorsíthatják a vírus terjedését”
– jelentette ki Szijjártó Péter, hozzátéve, a migráció hátterében a szervezett bűnözés is megjelenik az “embercsempész-hálózatok szolgáltatásain” keresztül.
A növekvő drogfogyasztással kapcsolatban úgy fogalmazott:
“Sajnos azt látjuk, hogy Brüsszel nemcsak az illegális migrációt, hanem a droghasználat növekedését is támogatja,
vagy legalábbis könnyebbé akarja tenni, hiszen a kannabiszt legutóbb az ENSZ-ben olyan kategóriájúvá sorolták át, amely már állítólag nem veszélyes”.
A külügyminiszter elmondta azt is, hogy a szervezett bűnözői csoportok, a terrorszervezetek és a szélsőséges ideológiák terjesztői most könnyebben eljutnak az emberekhez, miután a tevékenységek egy jelentős része átkerült a digitális térbe.
“Magyarország eddig is megvédte a határait, illetve kivette a részét a globális terrorellenes küzdelemből” – tette hozzá Szijjártó, aki szerint “mi, magyarok mindig is élen jártunk a terror elleni küzdelemben”.
A teljes videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.