Az országos tiszti főorvos vasárnap lényegében beismerte: a kormány hetek óta tudta, hogy elkerülhetetlen a baj, mégsem hozták meg a szükséges intézkedéseket.
Döbbenetes beismerést tett a kormány járványügyi intézkedései kapcsán Müller Cecília a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Miután kifejtette, hogy szombaton a hétezret is meghaladta az új fertőzöttek száma, úgy fogalmazott:
“NEM REMÉLTE SENKI, HOGY MAGYARORSZÁGOT ELKERÜLIK A VÍRUSVARIÁNSOK. TUDTÁK, HOGY EZEKET ELŐBB-UTÓBB ITTHON IS KIMUTATJÁK. MOST NEM TUDUNK MÁST TENNI, MINT A FERTŐZÉSI LÁNCOT MEGSZAKÍTANI.”
Müller szerint a héten elrendelt kéthetes zárással megszakítható a fertőzési lánc, a koronavírus elleni védőoltások beadásának folytatásával pedig a betegségre fogékonyak számát tudják majd csökkenteni. A két intézkedés azt fogja eredményezni, hogy csökken a fertőzöttek száma.
Kérdés, hogy ha előre tudták, hogy a vírusvariánsok előbb-utóbb újra drasztikus mértékben növelni fogják a járvány mértékét, és az egyetlen hatékony védekezés ellenük, ha radikálisan csökkentik a kontaktok számát, miért nem rendelték már el korábban a szükséges korlátozásokat. Müller erre a Kossuth rádiónak sem adott magyarázatot, csak arról beszélt, hogy “remélik”, hogy az intézkedéseknek köszönhetően megtorpan a fertőzöttek száma, “beáll a plató”, és mivel az oltakozók száma egyre magasabb lesz, a fogékony szervezetek számát is sikerül csökkenteni.
“EBBEN REMÉNYKEDÜNK, HOGY ITT TUDJUK MEGFOGNI A HARMADIK HULLÁMOT”
– magyarázta.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.