Miközben a Népszava cikke szerint már 2017-ben sem teljesültek a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet elrendeléséhez szükséges feltételek, vagyis, hogy egy hónap átlagában a napi 500 főt, vagy két egymást követő hét átlagában a napi 750 főt, vagy egy hét átlagában a napi 800 főt meghaladja a menedékkérők száma, a miniszerelnök 2016 márciusa óta folyamatosan meghosszabbítja a válsághelyzetet – legutóbb szeptember 7-ig tolta ki a határidőt.
Eközben menekültválságra és a terrorellenes intézkedésekre 639 milliárd forintot számolt el a kormány 2015-től 2020-ig – írta a lap az évenkénti zárszámadási törvények, a központi költségvetés és a Magyar Államkincstár adatai alapján készített összesítés alapján. A fenti kiadás jelentős hányadát 2016 és 2020 között költötték el, pedig addigra már jelentősen visszaesett a menekültek száma. 2015 és 2017 közepe között 263 milliárd forintot költöttek a válságkezelésre és terrorellenes intézkedésekre, amiből 100 milliárd forintot a rendőrség, 83 milliárdot a büntetés-végrehajtás kapott, és csak 9,7 milliárd jutott az azóta Idegenrendészeti Főigazgatóság névre átkeresztelt Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal számára, 1,9 milliárd a Terrorelhárítási Központnak, 1,5 milliárd forint pedig a polgári elhárításnak. A 2015-ben felhúzott déli határkerítés 25 milliárd forintba került.
A lap rákérdezett az Európai Bizottságnál, hogy mekkora összeggel segítették az országot a határvédelemmel összefüggésben, mire azt a választ kaptál, hogy a 2014 és 2020 közötti költségvetési ciklusban Magyarország „110 millió euró előirányzott összeget kapott” határvédelemre, illetve – egyedi kérelmek alapján – további 27 millió eurót folyósítottak a rendkívüli költségekre. Vagyis 2020-ig kb. 137 millió euró, nagyjából 50 milliárd forint érkezett az Európai Unióból. Arra, hogy pontosan mire is fordították a 639 milliárd forintot, a Belügyminisztérium nem válaszolt.
Kitért a lap arra is, hogy nehezen érthető, miért szükséges meghosszabbítani a válsághelyzetet, ugyanakkor a veszélyhelyzet alatt a kormány eltérhet a hagyományos közbeszerzési szabályoktól. Az idevágó kormányrendelet szerint ugyanis a migrációs témájú beszerzéseknél lehetőség szerint legalább három gazdasági szereplőt kell ajánlattételre hívni, ám ez bizonyos esetekben egyre is mérsékelhető egy kitétel szerint. Az Európai Bizottság emiatt a jogszabály miatt már kötelezettségszegési eljárást indított a kabinettel szemben.
Forrás: HU
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.