Az ellenzéki párt kitart amellett, hogy ne szavazhasson, aki nem itt él, nem itt adózik, és nem viseli a döntése következményeit.
Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja és parlamenti képviselője kedden a közösségi oldalán reagált a Jobbik elnökének hétfői interjújára.
Arató posztját változtatás nélkül idézzük:
Olvasom, hogy Jakab Péter szerint az ellenzék “nagyjából egyetért” azzal, hogy nem lehet elvenni a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogát.
Itt kell leszögezni, hogy a “nagyjából” azt jelenti, hogy “a DK kivételével”. Mert nem változtunk, és nem adtuk fel a politikánkat, most is azt valljuk, hogy ne szavazhasson, aki soha nem élt itt és nem viseli a döntése következményeit.
Nem baj, ha Jakab Péter ezzel nem ért egyet. Nem baj, ha Jakab Péter vagy bárki más azt gondolja, hogy igazságos olyan emberek kezébe adni a döntést a haza sorsáról, akik soha nem éltek itt, nem itt nevelnek gyereket, nem itt fizetnek adót, és semmilyen formában nem viselik a döntésük következményét.
Mi ezt nem tartjuk igazságosnak, de Jakab Péternek szíve joga, hogy ezt gondolja. És nem, nem kell úgy tennünk, mintha mindenben egyetértenénk.
2022-ben, közös erővel, vállt vállnak vetve akkor is véget fogunk vetni az Orbán-rendszernek, akkor is le fogjuk rakni az európai Magyarország alapjait, ha Jakab Péter lesz a határon túli kettős állampolgárok szavazati jogának leghangosabb támogatója.
Mert sokkal fontosabb az, ami összeköt minket annál, mint ami elválaszt.
.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.