Lesznek még itt hasraesések.
Hiába beszél sikerről a miniszterelnök, lesznek még itt hasraesések — mondta Kuncze Gábor a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Szénási Sándornak hétfőn.
A volt belügyminisztert a műsorvezető az oltási rendszer hétvégi összeomlásáról kérdezte. Kuncze elmondta: egy ilyen vírus esetében egy jól szervezett államban is lehetnek hibák, de most nem erről volt szó, hiszen a magyar állam nem ilyen.
Minden területen látszik, pandémia nélkül is a szervezetlenség:
a szakmai szempontok helyett egy ember akarata érvényesül.
Kuncze szerint az eddigi működésképtelenséget még lehetett palástolni kommunikációval és kitalált ellenségképek gyártásával, de jött a járvány, és kiderült, hogy ez most kevés lesz.
“Mondhatja a miniszterelnök, hogy lenyomtuk a vírust a birkózószőnyegre, és mi támadunk, az meg védekezésik, de a vírus legfeljebb akkor kerül a birkózószőnyegre, ha hanyatt esik a röhögéstől”
— fogalmazott.
Orbán nem vesz tudomást a szakmai szempontokról, hanem megy a saját feje után, ez abból is kiderült, hogy először konzultációt kezdeményeztek a nyitásról, majd gyorsan bezártak mindent.
A rendszer központosított Kuncze szerint, majd hozzáfűzte: Orbán úgy lehet ezzel, hogy
„Mindenhova katonákat vezényelek, mindent én tudok, nem érdekelnek a szakemberek”
A lényeg a központosítás, Orbán majd megmondja, hogy mit kell csinálni és azt is, hogy mit kell mondani, hiszen látszik, Müller Cecíliáék ugyanazokat a szövegeket hangoztatják.
A hétvégi oltási kavarodással kapcsolatban elmondta, hogy végképp nem érti, hogyan történhetett ilyen:
„ez nem magyar kártya, hogy a Rodolfo megkeverte, aztán már csak ő tudja, melyik van legfelül”
— mondta. Szerinte a számítógépes rendszereket is alkalmatlan emberek kezelik, akik hűek a rendszerhez, és ezért sok pénzt kapnak.
A kommunikációs zűrzavar azért volt szerinte a hétvégén, mert egy hirtelen előállt helyzetben senki nem tudta, mit kell mondania: nem a tényekből nyilatkoznak, hanem várják az ukázt, és ha nem kapják meg a szöveget, akkor
hülyeségeket beszélnek.
“Hasra esések még lesznek, hiába beszél sikerről a miniszterelnök. Most például azt mondja, hogy egyenesben vagyunk – csak akkor tegye hozzá azt is, hogy melyik irányba megyünk, mert most éppen úgy tűnik, hogy visszafelé indultunk el”
— vélekedett Kuncze.
Azt kiemelte, hogy dacára a káosznak, az egészségügyi dolgozók erejükön felül próbálják működtetni a rendszert, ahogy például a pedagógusok is.
“Az ország tehát fog működni, a szereplők működtetik, függetlenül attól, hogy a fölöttük lévő állam, kormányzat mi a túrót csinál és hogy próbálja őket megetetni azzal, hogy itt van már a Kánaán.”
— fogalmazott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.