A párt szerint most már világos, miért nem segítette a vállalkozások életben maradását az Orbán-kormány.
“Miközben rekordot dönt a koronavírus miatti halálozás, és teljes a káosz az oltások területén, az Orbán-kormány suttyomban arról rendelkezett, hogy a válság miatt tönkremenő cégeket Fidesz-közeli csoportok tudják majd felszámolni.
Fideszes dögkeselyűk köröznek az elhalni készülő vállalkozások felett, hogy ebből tovább gazdagodjanak”
– mondta Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a párt keddi online sajtótájékoztatóján.
Mi is megírtuk, hogy a kormány a járványügyi szigorítások bejelentésének napján hirdette ki fizetésképtelenné vált cégek felszámolásával megbízott vállalkozások névsorát. A vállalatok arra számítanak, hogy a járvány miatt új lendületet kapnak a felszámolások, így pedig jól fognak keresni a következő időszakban.
A Direkt36 információja szerint a 90 győztes cégből 54 teljesen új szereplő a piacon.
Így a nyertesek között szerepel például Seszták Miklós ügyvédi irodája, Papcsák Ferenc volt zuglói fideszes polgármester résztulajdonába tartozó Fejérvári-ház Kft. nevű vállalkozás, illetve a Mészáros Lőrinchez köthető Prima Liquidator Kft. is
Barkóczi ezzel kapcsolatban elmondta, a Demokratikus Koalíció számára már világos, miért nem segítette a vállalkozások életben maradását az Orbán-kormány.
“Az volt a cél, hogy a fideszes haveri körök gazdagodjanak a felszámoláson, majd az olcsón megvehető tönkrement cégeket ugyancsak fideszes körök vásárolják meg. Undorító és visszataszító, amit az Orbán-kormány művel
Most már nem csak abból derül ki, hogy Orbán Viktornak nem számít a magyarok élete, hogy rekordokat dönt a halálozás, most már a nyomorult emberek vagyonát is meg akarják szerezni”
– jelentette ki a DK szóvivője.
A teljes videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.