Összesen kb. 70 millió forintnyi ékszer volt a műsorvezetőn a Mokkában.
Amióta megjelent a hír, hogy Várkonyi Andreát eljegyezte egy “gazdag üzletember”, a magyar sajtó a szerdai, Mokka-béli szereplése alatt viselt ékszereinek árát taksálgatja.
Az általa viselt gyűrűről már kiderült, hogy egy Tiffany darab, és legkevesebb 20 millió forintba, de inkább 29 millióba kerülhetett, mivel valószínűleg a kapható legnagyobbról van szó:
A 444.hu egyik olvasója ugyanakkor azt is észrevette, hogy Várkonyi a drágakő mellett kedden egy aranyórát is viselt a bal csuklóján a TV2 műsorában, ez egy Ballon Bleu de Cartier, aminek az ára
14 ezer dollártól 60 ezer dollárig (4-18 millió forint) terjed az óraszerkezetet és az órát díszítő gyémántok számának függvényében.
Az Andrea jobb karján levő karkötők egyesek szerint a híres Love Bracelet különböző darabjai.
Az ékszer fehéraranyból 12,2 millió forint körül van, a sima arany olcsóbb, az csak 9 millió. Emellett az eszmei értéke is fontos, mert a Szerelmi karkötő évtizedek óta az egyik legromantikusabb ajándéknak számít.
Andrea csuklóján két darab látható ebből, úgyhogy a jobb karja is kb. 20-25 milliót ér.
A Cartier Love a cég egyik ikonikus ékszere, még Aldo Cipullo tervezte 1969-ben.
Ez pedig a Cartier hivatalos fotója:
(Nlc.hu/444.hu/Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.