Kazahsztán magyarországi nagykövete szerint Magyarország a szervezet minden előnyét élvezi.
Egy hét múlva, március 31-én a kazahsztáni Turkesztánba, a Türk Tanács következő, informális csúcstalálkozójára utazik Orbán Viktor – derült ki abból az interjúból, amit Zsanibek Abdrasov, Kazahsztán magyarországi nagykövete adott a Magyar Nemzetnek.
Abdrasov elmondta, ez egy informális találkozó lesz, amit azzal a céllal szerveznek, hogy bemutassák a helyreállított Turkesztán városát.
“Orbán Viktor már többször járt a térségünkben, de a déli régiónkba és Turkesztánba most először utazik, és biztos vagyok benne, hogy érdekes lesz számára ez a vizit”
– mondta a nagykövet, aki hozzátette azt is, nagyon hálásak Magyarországnak, amiért a Türk Tanács európai irodát kapott Budapesten.
“Eredetileg a csoport kulturális-humanitárius együttműködésként indult, de fokozatosan gazdasági aspektusokkal bővül ki. Magyarország jelenleg még megfigyelő tagként is gyakorlatilag teljes mértékben élvezi a szervezet minden előnyét”
– vélekedett Abdrasov.
Mint ismert, a magyar kormány 2016-ban 1,4 milliárd forintért vásárolta meg a Budakeszi úti Ybl-villát, majd nem sokkal később a Magyar Művészeti Akadémiának ajándékozta. A Türk Tanács az iroda épületét 2019 októberében kapta meg ingyen és bérmentve, illetve csaknem félmilliárd forintba került az adófizetőknek az iroda fenntartása, illetve a teljes személyzetének bére.
Frissítés: Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője közölte, Orbán Viktor március 30-án Üzbegisztánba utazik hivatalos látogatásra. Itt megbeszélést folytat Savkat Mirzijojev államfővel a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeiről, de az aktuális világpolitikai kérdések is szóba kerülnek, mindenekelőtt a koronavírus-járvány elleni küzdelem és a válságból való kilábalás lehetőségei.
A tervek szerint Orbán másnap utazott volna Turkesztánba, a Türk Tanács informális csúcstalákozóját viszont a járványhelyzetre való tekintettel online videokonferencia formájában tartják meg március 31-én.
(Magyar Nemzet nyomán) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.