Politika

“Az én apámat tízezer forintért börtönbe vitték, magukat is el fogják ezért a járványkezelésért!” (+videó)

nyugatifeny.hu

Több száz megmenthető ember halála szárad a Fidesz lelkén, amiért felelni fognak Gyurcsány szerint.






“A tavaszi ünnepkörnek mégiscsak a legfontosabb üzenete az élet. Most az a kérdés, hogy amikor a világ legbotrányosabb haláladatait szolgáltatja Magyarország, valójában sikerült-e az életnek győzni a halál felett ennek a kormánynak a segítségével”

– kezdte Gyurcsány Ferenc a napirend előtti felszólalását a Parlamentben szerdán.

 

A DK elnöke azzal folytatta, hogy habár tudja, kijelentéseivel megalapozza a következő hetek kormányzati részről érkező támadásait, mégis szeretné elmondani, hogy az apja több alkalommal is börtönben volt az élete során.

 

“Nem volt egy igen nagy gazember, csak kicsi, de azt rendesen csinálta. Viszonylag kis trógerságért az én apámat többször is börtönbe zárták. Mindeközben van Magyarországnak egy kormánya és van egy vezetője, aki mégiscsak felelős azoknak a százaknak a haláláért, akik az elmúlt hetekben elmentek.

“Foglalkozási körben elkövetett, gondatlan veszélyeztetésnek hívják ezt, vagy talán még annál is többnek”

– mondta a politikus, hozzátéve, hogy nem kétséges az apjának voltak bűnei, a kérdés szerinte inkább az, hogy a kormánynak van-e bűne.






 

Gyurcsány elmondta azt is, szerinte nem az a kérdés, hogy Magyarország jól áll-e az oltással – amivel kapcsolatban egyébként beoltottként elismerte, hogy “flottul működik” -, hanem inkább az, hogy eddig mit csinált a kormány.

 

“Merték-e vállalni annak a kockázatát, hogy megvédik a magyarokat, akár korlátozással vagy féltek ennek a politikai kockázatától, és százan mentek el, mint ahogy ma is több mint 300-an.

Önök ölték meg őket”

– jelentette ki Gyurcsány, aki szerint minden addig működik jól, amíg a kormány nem avatkozik közbe.

 

“És semmi nem működik, amikor ez a kormány megpróbál valamit csinálni, mert maguk alkalmatlanok arra, hogy kormányozzanak” – tette hozzá.

 

Szerinte ma Magyarországon a kormány tetteinél sokkal kevesebbért is “elvisznek és becsuknak” embereket.

“Magukat is el fogják vinni egy-másfél év múlva, mert maguk hozzájárultak ahhoz, hogy százak haljanak meg, és ezért maguk lesznek felelősek, és mi ezt a felelősséget számon fogjuk kérni”

– mondta Gyurcsány Ferenc.

 






A teljes felszólalást itt tudod megnézni:




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top