Meglátni és megszerezni — egy pillanat műve volt.
A tulajdonosoknak saját költségükön kell elbontatni a fertő-tavi cölöpházaikat, hogy a helyükön Mészáros Lőrinc építkezhessen.
Az ügyről korábban mi is írtunk, most pedig az osztrák Der Standard cikkezett a Fertő-tó körül zajló munkálatokról. A beruházást Mészáros Lőrinc cége vezényli, a 2016-ban előirányzott 7,9 milliárd helyett előbb 2019-ben 23,2 milliárdra, végül 32 milliárd forintra emelte a kormány az erre szánt összeget.
A helyiek elmondása szerint az összeg ilyen mértékű megugrásához Orbán Ráhelnek is köze lehet, mivel szerintük eleve azért indult a beruházás, mert Orbán Ráhel pár éve Fertőrákoson volt vitorlázni, és megtetszett neki a hely, az utóbbi időben pedig sokat látták őt a környéken.
Bár a tervek szerint a beruházásnak 2020-ra el kellett volna készülnie, tavaly őszig még a komplexum alapjait sem ásták ki.
A természetvédelmi területen az eredeti tervek szerint négycsillagos szálloda, kikötő és 16 teniszpálya épül állami pénzből. A kivitelezéssel először a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-t bízták meg, amely tavaly július óta a Miniszterelnökség alá tartozik, tulajdonosa pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség, amelyben Orbán Ráhel is érdekelt.
A kormány egyszer már leállította a projektet, amikor 20 ország 30 civil szervezete írt tiltakozó levelet a Fertő-tó, Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize védelmében az UNESCO-nak.
Ezután adták át a feladatot Gulyás Gergely miniszternek.
Végül 2020 októberében kezdték meg az építkezést, bár 32 milliárdról 9 milliárdra csökkentették a költségeit. Ebből a pénzből egyelőre egy 813 vitorlásnak és 500 csónaknak helyet adó hatalmas kikötő épül meg. A kivitelező pedig az lett, akit két éve még csak sejtettek a helyiek: a Mészáros és Mészáros Kft.
52 hektárnyi terület átalakításáról van szó, ami ráadásul Natura 2000-es besorolású, Ramsari terület, évek óta az UNESCO világörökségi védelme alatt álló kultúrtáj.
A hatástanulmányban elismerik, hogy az építkezés alatt a későbbiekben tapasztalható zaj, por és forgalom nem tesz jót a nemzeti parknak, de állítólag az építkezés során keletkezett károkat később majd kompenzálják.
Az UNESCO világörökségi kezelési tervében megőrzésre érdemes épített örökségként felsorolt cölöpházakra is keresztet lehet vetni a projekt miatt. Ezeknek a házaknak a helyzete azért is bonyolult, mert bár a tómeder állami tulajdon, az abban cölöpökre épült házak hivatalosan az azokat bérlők tulajdonába tartoznak.
A bérleti szerződéseket 99 évre kötötték, ami lényegében örökbérlet, ám az állam 2016-ban egyoldalúan szerződést módosított:
az örökbérlet helyére az azonnali felmondás lehetősége került.
A beruházás miatt a házakat elbontják, tűzvédelmi okokra hivatkozva rendelték el a bontásukat még decemberben, ráadásul a tulajdonosok saját költségére.
Az osztrák lap cikke szerint a legtöbbet már le is bontották, április végéig pedig az összesnek el kéne tűnnie. A beruházón keresztül több tulajdonos is kapott árajánlatot a bontásra egy magyar cégtől: ez százezer euróról (mai árfolyamon 36 millió Ft) szólt, míg azok, akik maguk intézték a bontást, 30 ezer euróból kigazdálkodták azt.
Azt mondják, azért hajlottak meg az elrendelt bontás előtt, mert meg akarják spórolni a hosszadalmas és költséges pereket a magyar hatóságokkal.
(444.hu/Nyugati Fény) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.