Politika

Hirtelen eszelősen fontos lett kampányszerűen oltani a kínai vakcinával, és ennek megvan az oka

nyugatifeny.hu

Folytatódik a nagy Sinopharm-sunnyogás.






Nem stimmelnek a számok — Bevizsgálás nélkül adhatnak be második adagot a kínai vakcinából? című cikkünk folytatása.

 

Ahogy a grafikonon is látszik, minden vakcinából többet adnak be, mint amennyi az összes beérkezett fele, hiszen a 2. adag beadásáig még érkezni fog újabb szállítmány — kivéve a Sinopharmot.

Az első ábrán kivehető, hogy az utolsó szállítás óta nem nagyon oltottak újabb embereket, viszont a második grafikonon látszik tisztán, hogy amíg korábban több adagot raktak félre a második oltási körre, mint amennyi fizikailag az országban volt — ilyenkor megy 100% fölé a sárga terület — a későbbiekben már nem csináltak ilyet.








A fekete szaggatott vonal azt mutatja meg, hogy hetente hány ember kapta meg a Sinopharm oltás első adagját.

 

A 15. héthez tartozó számok a következők:

 

Látszik, hogy vasárnapig újabb 13 188 embert lehetett volna oltani olyan oltással, aminek a párja is az országban van március 28. óta.

Ehhez képest az utóbbi két hétben összesen 6500 ember kapott kínai oltást.

 

Az utolsó — 100.000 adagos — szállítmány ráadásul be volt írva, mint ami megérkezett 2021. 03.17-én, csupán az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központnak lett lejelentve 03. 28-án.

 

Ha ezeket a számokat nézzük, akkor a gyenge teljesítmény még inkább szembeötlő: egy hónap alatt nem sikerült 54 621 embert beoltani, csak 41 433-at.

 





Napok óta kering az információ, hogy újabb nagy szállítmányok fognak érkezni, tehát nem is kell a már beérkezett mennyiségből félretenni második adagokat, elég a 28 nappal későbbiből.

A kérdés a következő: szervezési probléma okán nem jut el a vakcina azokhoz, akik elfogadnák az oltást, vagy annyian utasítják vissza a kínait, hogy jól látható mennyiség marad a raktárban?

 

A kormány épp most hirdette meg 10 napos oltási programját, aminek keretein belül nem csupán felszólította a háziorvosokat, hogy egyelőre kizárólag a kínai vakcinával oltsanak, de díjazást is ígérnek nekik ezért cserébe. Az operatív törzs tagadta, hogy fizetnének a háziorvosoknak a kínai vakcina felhasználásáért, de az erről szóló levelek teljesen világosan fogalmaznak ezzel kapcsolatban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top