Az ellenzéki pártok szerint új szintet lépett a privatizáció Magyarországon.
A Parlament jövő héten szavazhatja meg azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás 70 százaléka, illetve az elfogadása után, az április 20-i állapot szerint
32 közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány kezdheti majd meg a működését.
Így az egyetemek mellett alapítványi tulajdonba kerülnek kastélyok, üdülők, kikötők, parkok, földbirtokok, színház, klinikák, részvények stb. A modellváltás lényege amellett, hogy az intézmények a kormány fennhatósága alól alapítványi fennhatóság alá kerülnek, az is, hogy
az az állami vagyon, amit a kormány odaad ezeknek az alapítványoknak, többé nem a klasszikus értelemben vett közpénz.
Az állami vagyon fölött ugyanis a kiszervezés után alapítványok kurátorai fognak uralkodni. Az alapítványok működésére vonatkozó szabályok többsége pedig csak kétharmaddal lesz módosítható.
Mindezzel kapcsolatban csütörtök délután közleményt adott ki a hat pártból álló ellenzéki szövetség, akik szerint
“Magyarország privatizációja új szintre lépett: az Orbán-kormány immár törvénybe foglalná a közpénzlopást és az állami vagyon kimentését.”
“A Parlament elé benyújtott törvényjavaslatok között a Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős miniszterhez tartozó, 36 oldalas salátatörvény (T/15995) mindenki számára egyértelműen fogalmaz: a „kivezetésre szánt” állami vagyon mielőbbi privatizációja érdekében létrehozza a Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaságot, amelynek feladata „a stratégiainak nem minősülő vagyonelemek állami tulajdonból történő, gyors, költségtakarékos és hatékony” kivezetése lesz” – olvasható a közleményben.
“Egyszerűbben: Orbánék – folytatva a koronavírus-járvány második hullámában megkezdett, több százmilliárd adóforintot kitevő magánosítást – vinnének mindent, ami az állami vagyonból még mozdítható”.
A leghatározottabban nemet mon az állami vagyon kimentésére. A leghatározottabban elítéljük a rezsim átmentését célzó lépéseket, a közvagyon, az adóforintok fideszes magánzsebekbe juttatását. Egyúttal a leghatározottabban tiltakozunk minden, a magyar emberek érdekeivel szemben meghozott döntés ellen” – tették hozzá a pártok.
A közleményt azzal zárják, “jövőre visszavesszük az országot az uralkodó elittől. Visszaállítjuk a demokratikus jogállamot, a független igazságszolgáltatást, a közvagyont pedig visszaadjuk a magyar embereknek!”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.