De az már lehetőleg ne kínai legyen.
Az ATV Start műsorában nyilatkozott Rusvai Miklós, a kormánymédia kedvenc virológusa a Sinopharm vakcináról.
A beszélgetés apropója az volt, hogy bár az oltottak egy részénél megfelelő ellenanyagszint mérhető a második adag vakcina után, akiknél mégsem, azoknál szükség lehet egy harmadik oltásra is.
Rusvai szerint érdemes lenne minden Sinopharm-oltottnak részt vennie egy antitestteszten.
Másik javaslata, hogy készüljön egy államilag finanszírozott reprezentatív kutatás, hogy kiderüljön, az idősek hány százalékában alakul ki megfelelő immunválasz.
„Az inaktivált vakcinák – amik közé a Sinopharm is tartozik – nem közismerten jók a sejtes immunitást gerjesztő hatásukról”
–mondta a műsorban.
Elmondta, hogy ezek a vakcinák elsődleges immunválaszt generálnak. Ha nem jelentkezik megfelelő mértékben, indokolt lehet egy harmadik oltás.
Úgy gondolta, hogy a háziorvosoknak meg kéne engedni, hogy harmadik oltásokat is beadhassanak, de ebben az esetben nem Sinopharmot, hanem valamelyiket a többi vakcina közül.
Rusvai szerint nagyjából a Sinopharmot megkapók 20 százalékában nem termelődik elég antitest.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.