Ha meg kell nyomni a gombot, akkor betegen is meg kell nyomni a gombot.
Beszámoltunk arról, hogy Becsó Zsolt fideszes képviselő március elején kapta meg az AstraZeneca oltást, ennek ellenére pozitív lett a koronavírus-tesztje. Szerdán közölte közösségi oldalán, hogy lejárt a hatósági házi karantén.
A képviselő azt írja a posztban, hogy
négy órával az első vizsgálat után megkezdte a kényszerű pihenést.
Ennek alapján a karantén még bőven tartott, amikor múlt kedden a kétharmadok törvényekről szavazott az Országgyűlés.
Ekkor került alapítványi fenntartásba a magyar felsőoktatási intézmények 70 százaléka, az állam pedig több ezermilliárd forintnyi közvagyont ad oda fideszesek által vezetett szervezeteknek.
A parlamenti oldalon megtekinthető, hogy pontosan kik szavaztak aznap (többek közt három “független” képviselő is hozzájárult a törvények elfogadásához, ahogy arra Hadházy Ákos felhívta a figyelmet).
A nevek közt ott van Becsó Zsolté is.
A Telex ezzel kapcsolatban kérdéseket küldött a Fidesz sajtóosztályának, mivel meglehetősen aggályos (több szempontból is), hogy a képviselő betegen részt vett a szavazáson, miközben házi karanténban kellett volna lennie.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.