Ki nem találtuk volna.
A digitalizáció és a mögötte meghúzódó magánhatalmak illegitim befolyásának növekedése az Európai Unió (EU) polgárainak méltóságát és személyes jogait is fenyegető kihívás, ami közös ügy a baloldal és a jobboldal számára — mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn a EU Parlamenti Elnökeinek Konferenciáján.
Az európai nemzeti parlamentek közötti együttműködés legmagasabb szintű fórumának videókonferenciaként tartott éves tanácskozásán Kövér László kiemelte, hogy egyetért azon parlamenti elnök kollégáival, akik aggódnak a “politika polarizációja” miatt.
Szerinte a megosztottságnak az az oka, hogy
“elveszítettük az egymásba vetett bizalmat”.
Hozzátette, hogy nem szabad még inkább aláásni a bizalmat, és
“ki kell mutatni, hogy érdeklődünk a másik véleménye iránt”.
Elmondta azt a mantrát is, hogy “a demokrácia miatt aggódó európai baloldal” azt a régi “bolsevik” elvet vallja, hogy “a demokrácia ellenségeit nem illeti meg a demokrácia”, és éppen “ők szeretnék meghatározni, hogy ki a demokrácia ellensége”.
(via mti) | forrás
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.