Szerinte ma bebizonyosodott, hogy a kormány feleslegesen költött többszáz milliárdot a lélegeztetőgépekre.
Mi is beszámoltunk róla, hogy öt országnak összesen 380 lélegeztetőgépet küldött kb. 8 milliárd forint értékben a Külgazdasági és Külügyminisztérium februárig.
A legtöbbet, összesen 189 darabot az SH300 fantázianevű gépből, ebből 49 darabot küldtek a kárpátaljai régióba és 140 darabot Csehországba. Ezeket a lélegeztetőgépeket Kárpátaljának mintegy 2 milliárd forint értékben, Csehországnak pedig 3,6 milliárd forint értékben adományozta a külügyminisztérium.
Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján ezzel kapcsolatban elmondta, habár már a vásárlás pillanatában tudni lehetett, hogy az orvosok és az ápolók száma jelenti majd az egészségügy terhelhetőségének határait, a kormány mégis 300 milliárd forintot költött el 16 ezer lélegeztetőgépre.
“A DK szerint a kormány háromszor is meglopta a magyar adófizetőket a lélegeztetőgépekkel:
először, amikor túlárazva megvette ezeket, másodszor, amikor elképesztő összegekért Mészáros Lőrincnél raktároztatta, harmadszor pedig akkor, amikor most elajándékozta”
– mondta Kálmán.
Hozzátette, szerintük ebből is látszik, hogy “a kormány a járványt is a lopásra használta, emiatt pedig lakosságarányosan Magyarországon halt meg a legtöbb ember”.
A teljes videót itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.