Újabb részletek derültek ki a Borkai-botrányról.
Az eddig megszerzett információk és a zsarolási ügyben tett tanúvallomások alapján a HVG cikksorozatban tárja fel a Borkai-ügy eddig ismeretlen részleteit. A sorozat második, kedden megjelent részéből kiderült, hogy Borkai Zsolt, Győr egykori fideszes polgármestere a hajós buli után másfél hónappal, már 2018 júliusában tudott arról, hogy a hajón fotók készültek róluk.
A polgármestert ugyanis felkereste egy ismert győri figura, az ETO egykori focistája, Póczik József, aki közölte Borkaival, hogy felvételei vannak a hajós buliról, és ezek közül egy-két, nem intim képet át is adott neki.
Ezt követően csaknem félévvel később, 2019 februárjában Kubatov Gábor, a fidesz pártigazgatója kért találkozót Borkaitól, aki az Aranyhal éttermet jelölte meg helyszínként. Borkai vallomása szerint ekkor, a pártigazgatótól tudta meg, hogy Budapesten “kompromittáló felvételek és videók” keringenek róla, és ezeket látta is Kubatov.
Egy hónnappal a Kubatov-találkozó után, a hajón orgiázó Rákosfalvy Zoltán ügyvédet egy korábbi ügyfele, P. Zoltán kereste meg a hajón készült fotókkal. Rákosfalvy vallomása szerint
tízmillió forintot ajánlott a képekért és a pendrive-ért az általa “alvilági alakként” jellemzett férfinek.
A hajós bulin jelen lévő baráti társaság végül úgy döntött, hogy közösen kifizetik a tízmillió forintot, habár a társaságból ketten nem örültek ennek, mivel annak ellenére, hogy ott voltak a hajón, nem kerültek kapcsolatba egyik “hölggyel” sem.
A vallomásokból kiderült az is, hogy 2019 tavaszán már a Fidesz felső vezetése is tudott a hajón készült felvételekről, azokról ugyanis nyíltan beszélt többek között Kósa Lajos, illetve Kocsis Máté is Borkainak. A győri polgármester és Kubatov második találkozóján pedig a fideszes pártigazgató azt is elmondta, hogy
beszélt a “nagyfőnökkel”, azaz Orbán Viktorral, aki magánügynek tekinti azt, ami történt.
Borkai szerint Kubatov ezzel az értésére adta, hogy a nagyfőnök szerint “minden rendben van, és minden mehet tovább úgy, ahogy eddig is”.
A pártigazgató azt is mondta Borkainak, hogy minden bizonnyal a kampányidőszakban előveszik majd a témát, de azzal nyugtatta a polgármestert, hogy ha ki is kerülnek a felvételek, akkor azt a jobboldali sajtóban blokkolni fogják.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.