A Népszava számolt be a Publicus legújabb felméréséből, ami egyértelműen azt mutatja, hogy a budapestiek nem támogatják a kínai egyetem felépülését. Még a Fideszesek zöme, 53 százaléka is azt mondja, hogy inkább a Diákváros kellene, hogy megépüljön.
A felmérésben megkérdezettek 91 százaléka hallott már a Fudan egyetem körüli csatározásokról, és csak alig ötödük gondolja azt, hogy ez Magyarország számára előnyös lenne – derül ki a Publicus Intézet Népszava megrendelésére készített áprilisi közvélemény-kutatásából.
Még érdekesebb az eredmény annak fényében, hogy mindezt még az előtt válaszolták a megkérdezettek, hogy Palkovics László innovációs miniszter, a Fudan Egyetem megvalósításáért felelős kormánybiztosi minőségében benyújtotta volna azt a két törvényjavaslatát, amellyel a Diákváros legértékesebb Duna-parti területeit átadná a kínai egyetemnek.
Szokatlan módon a beruházás megítélése még a Fidesz-szavazók körében sem egységes. Noha a kormánypárti tömb jobbára egységesen ítéli meg és támogatja a kabinet terveit, ezúttal a Fidesz híveinek „csak” 62 százaléka gondolja azt, hogy a kínai egyetemnyitás Magyarország számára előnyösebb. Az ellenzéki szavazók 92 százaléka szerint Kína nyer az üzleten.
A felmérésben egyébként külön is rákérdeztek a kínai hitelre és a kínai vállalatok bevonására. A válaszokból kiderült, ez a kérdés még a Fidesz szavazókat is erősen megosztja: így már csak 48 százalék vélekedik úgy, hogy Magyarország jól jár ezzel a projekttel. Az ellenzékiek 95 százaléka szerint ez nem kérdés: az ügylet elsősorban Kínának előnyös.
A kollégiumi férőhelyek elvétele végképp szétzilálja a Fudan támogatottságát. Arra a kérdésre ugyanis, hogy a magyar egyetemi hallgatóknak jutányos lakhatást biztosító Diákváros vagy a kínai egyetemváros épüljön-e fel a IX. kerületben, még a fideszesek 47 százaléka is a kollégiumokra szavazott.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.