Az Országgyűlés kedden elfogadta az új civilellenes törvényt, amely az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) kiterjedt ellenőrzési jogokkal ruházza fel azon, a törvény szerint a közélet befolyásolására alkalmas tevékenységet végző alapítványok és egyesületek vonatkozásában, amelyek tárgyévi mérlegfőösszege eléri a 20 millió forintot, írja a TASZ közleményében, hozzátéve, a törvény elfogadása részben pontot tesz annak a négy éve húzódó küzdelemnek a végére, amelyet a civileket megbélyegző, a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvény hatályba lépése nyitott meg. Más szempontból azonban
olyan megoldást választ, amely a demokrácia természetének alapvető félreértésén alapszik, az Alaptörvénybe ütközik és a jogrendszer egyéb szintjein is ellentmondásokat teremt
– véli a szervezet.
A TASZ állásfoglalásában úgy fogalmaz, a hatalom azokat a szervezeteket vonja szoros állami ellenőrzés alá, amelyeket a polgárok a hatalomgyakorlás kontrolljára hoztak létre, és gyanúsnak állítja be az egyik legfontosabb állampolgári erényt, a közügyek alakításában való részvételt.
Az új törvény elfogadásával a parlament hatályon kívül helyezte az Európai Unió jogát több szempontból sértő, >>a külföldről támogatott szervek átláthatóságáról<< szóló orosz és izraeli mintájú törvényt. Valójában nem tehetett mást az Európai Unió Bíróságának tavalyi ítéletét követően – és nem is kellett volna ennél többet tennie. A kormány mégis szükségesnek tartotta, hogy újabb szabályokat hozzon a civil szervezetek megbélyegzésére
– fogalmaznak.
Mint írják, a leváltott civilellenes törvény külföldi érdekek szolgálatának gyanúját vetítette azokra a szervezetekre, amelyek a kormány tevékenységével kapcsolatban kritikát fogalmaznak meg. Az új jogszabály azonban úgy tesz, mintha bármilyen, a közélet befolyásolására alkalmas tevékenység gyanús, ellenőrzésre szoruló volna.
Kormányzati politikusok már évek óta próbálják azt a látszatot kelteni, hogy a közéleti tevékenység a magukat választáson megmérettetők (sőt, azon győztesek) előjoga, holott az egyik legfontosabb állampolgári erénynek számít, ha valaki a közügyek alakításában részt vállal, a közösség érdekében cselekszik. Egy polgári demokráciában a közhatalom legitimitásához elengedhetetlen, hogy mindenkinek egyenlő esélye legyen a közügyek alakítására, és a nép ellenőrizhesse a közhatalom gyakorlóit. Ezt a viszonyt állítja feje tetejére az új szabályozás, amikor a közhatalmat kontroll alatt tartó polgárok szerveződéseit vonja szoros állami ellenőrzés alá
– vélekedik a TASZ.
A törvény az Országgyűlés legfőbb pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervére bízza az érintett alapítványok és egyesületek ellenőrizését. Alkotmányos feladata azok ellenőrzése, akik közpénzekkel gazdálkodnak, a nemzeti vagyon felett rendelkeznek – nem az egyesülési jog alapján létrejött, az állami költségvetéshez adott esetben semmilyen módon nem kapcsolódó szervezetek tevékenységének vizsgálata.
A számvevőszék maga állítja össze az ellenőrzési tervét, így önkényesen döntheti el, hogy mely civil szervezeteket ellenőrzi és melyeket kíméli meg a vizsgálattól. Mindezeken túl a törvény nem határozza meg, hogy mire kell kiterjednie az ÁSZ ellenőrzéseinek, azaz: korlátlan felhatalmazást ad a gazdálkodási szempontokon túl minden szempontra kiterjedő vizsgálódásra.
Az új civilellenes törvény nemcsak ezért alkotmányellenes – összegzi a jogvédő szervezet –, hanem alapjogok sérelmével is jár:
az állam szükségtelenül avatkozik be az egyesülési jog alapján létrejött szervezetek egyesülési autonómiájába, a közügyekért kiálló polgárok magánszférájába. A jogszabály ártalmas a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülésére és a demokratikus nyilvánosság egészére nézve.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.