A magyar kormány nem fogadja el a globális minimumadó bevezetését, miután az Magyarországon adóemeléshez vezetne – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek kedden Párizsban, miután találkozott Mathias Cormannal, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) megválasztott főtitkárával.
Senkinek nincsen joga kívülről beavatkozni a magyar adópolitikába
– mondta Szijjártó. A miniszter viszont abban egyetértett, hogy a nagy technológiai cégek adózási kérdésére megoldást kell találni, és az értékteremtés helyszínén mindenképpen történnie kell adófizetésnek.
Ne tegyük azt lehetővé, hogy a nagy technológiai cégek jogtalan versenyelőnyt élvezzenek nemzetközi adószabályozás híján
– fogalmazott.
Úgy véli, a kérdés megnyugtató rendezésében az OECD-nek nagy szerepe lesz.
Az OECD már 2019 óta dolgozik egy 140 országra vonatkozó globális minimumadó kialakításán, amit feltett szándéka még az idén elfogadtatni.
Az adó tervezett kulcsát korábban 12,5 százalékra tették, de a közelmúltban már szó volt 10, illetve 15 százalékos minimumadó-kulcsról is – erről még nincs megállapodás.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.