A DK-s képviselő szerint Orbánék felosztották Magyarországot, a társadalmat és az önkormányzatokat is szerencsésebbekre és hátrányosokra.
Mi is beszámoltunk róla, hogy csütörtök óta heves vita zajlik a Parlamentben a jövő évi költségvetésről, amelyet az ellenzéki pártok “bosszúállónak” és “irracionálisnak” tartották, míg Varga Mihály pénzügyminiszter az újraindítás költségvetésének nevezte, és szerinte a tavaszi benyújtás is egyike azoknak a biztos pontoknak, amelyek hozzájárulnak az újrainduláshoz.
A DK miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára pedig a csütörtök délelőtt tartott felszólalásában beszélt arról, hogy egy megfelelő költségvetésben mi mennyibe kerülne.
Bősz Anett, a Liberálisok elnöke, a DK frakcióvezető-helyettese a költségvetési vitán elmondta,
szerinte egyértelmű, hogy “a Fidesz antiszociális piacgazdaságot hozott létre, hiszen olyan költségvetést tervez, amely konzerválja a meglévő társadalmi szakadékokat”.
“Orbánék felosztották a hazánkat szerencsésebbekre és hátrányosokra, és ugyanezt tették a társadalmi csoportokkal és az önkormányzatokkal is.
Ez a költségvetés azoknak segít, akik egyébként is jól elboldogulnak, vagyis a nemzeti nagytőkésnek nevezett új milliárdos rétegnek, miközben a leszakadó régiókban folyamatosan újratermelődnek az egyenlőtlenségek az oktatásban is”
– mondta Bősz.
A DK-s képviselő közölte: olyan, négy Buda környéki települést érintő módosító indítványt nyújt be, amelyek Érd Megyei Jogú Város járványban elvont pénzforrásainak korrekcióját, Diósd és Tárnok belső úthálózat- és infrastruktúrafejlesztését, valamint a törökbálinti zajvédőfal teljes szakaszának megépítését foglalja magába.
“A teljes összeg elfér a nyíregyházi stadionban, ideje volna tehát komolyan venni az agglomeráció legégetőbb szükségeit“
– tette hozzá Bősz Anett.
A teljes felszólalást itt tudod megnézni:
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.