Valahol érthető, biztos nagyon hangos volt.
Hadházy Ákos még tavaly fordult közérdekű adatigényléssel a Külgazdasági- és Külügyminisztériumhoz azért, hogy megtudja, Szijjártó Péter külügyminiszter idén hányszor és milyen céllal használta a rendőrség VIP helikopterét. Akkor kiderült, hogy csak 2020-ban Szijjártó hét alkalommal használta belföldi utazásra a helikoptert, amellyel kétszer Dunakeszin – ahol a külügyminiszter háza is található – szállt le.
Hadházy szerdán újabb posztot tett közzé közösségi oldalán, amelyből kiderül, hogy a külügyminiszternek már nem elég a rendőrségi helikopter:
már a honvédség luxusrepülőjével jár a magyar határra.
A képviselő azt írta:
“Szijjártó Péter már nem rendőrségi helikopterrel jár a magyar határra, hanem a honvédségi luxusrepülővel. Még büszkén posztolgat is arról, ahogyan a határtól néhány kilométerre fekvő POZSONYBA, a korábbi magyar fővárosba REPÜLŐVEL megy.
A miniszteri Mercedes a dunakeszi otthonából szinte végig autópályán száguldva
2,5 óra alatt elvihette volna a külügyminiszteri ülepet,
a külügyminisztériumból pedig két óra lenne a kényelmes suhanás.
Ehelyett a katonai luxusrepülőnek át kellett repülni Ferihegyre, ott felvette Szijjártót és kb. fél óra után letette a pozsonyi reptéren.
A nagy Vakcinakutató azonban maximum egy órát nyert a fontos életéből, hiszen ki kellett jutnia a reptérre (Dunakesziről fél óra) és Pozsonyban be kellett jutni a városba (20 perc), így maximum egy órát nyert oda, és egyet vissza. Miközben a költségvetés vesztett minimum kétmillió forintot.
A honvédségi Falcon 7x luxusrepülő átlagos bérleti díja 10 ezer dollár.
Ez az az összeg természetesen kevesebb, ha saját repülőről van szó, de itt sem “csak” a kerozin költségét kell nézni, hanem a repülő teljes üzemi költségét. Összességében a “katonai” luxusrepülőknél valószínűleg sokkal olcsóbban jöhetne ki az ország, ha bérelné ezeket a gépeket arra a néhány RITKA esetre, amikor nem lehet máshogyan megoldani az utat. Nem kellene például külföldi oktatókapitányt alkalmazni — mert most ez a helyzet.)
Nem tudom, mi lesz a következő Szijjártóhintó. Talán űrhajóval megy majd legközelebb Mátészalkára? Érdekes, hogy ez az ember mennyire nem érti, hogy mi a baj a luxusával.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.