Kiderült, már a megépítéskor is ellenezték az alagútépítést.
“Lehet egy ilyet építeni, nem reménytelen a dolog, de alapvetően nincs szükség erre az alagútra, mert a bejáratokat elvileg úgy alakították ki, hogy a vonuló szurkolók és egy védett személy ne keresztezhessék egymás útját”
– mondta az Indexnek Skardelli György építész, a Puskás Stadion tervezője azzal az alagúttal kapcsolatban, amit kétmilliárd forintból akarnék építeni a stadion alá.
Az építészt most azért kereste meg a lap, mert a februárban kirobbant hírek óta csend van a Puskás Arénánál tervezett VIP-aluljáró tervével kapcsolatban.
Skardelli hozzátette,
tervezéskor is felmerült az alagút ötlete, ám ezt a TEK elvetette, mondván, a védett személyek nem is fognak behajtani az épületbe.
„Akkor az volt az álláspont, hogy nemhogy egy ilyen alagútba, de még a parkolóba sem hajthatnak be a védett személyek. Úgy látták, egy ilyen alagútban fokozott kockázatnak van kitéve a védett személy, ezért ne hozzunk létre egy ilyen helyzetet” – mondta az építész.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) most a lapnak megerősítette, hogy már a megépítéskor sem javasolták, hogy protokolláris alagút épüljön a védett személyek számára.
Sőt, a mostani tervezethez sem javasolták az alagút építését.
A stadiont tervező iroda egyébként elvégezte az alagút megépítésének lehetőségét vizsgáló elemzést, de a beruházás megtervezésére nem kaptak megbízást, és Skardelli sem tud róla, hogy az alagutat tényleg megépítenék.
Mint ismert, Stummer János, a Jobbik parlamenti képviselője, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke februárban egy, a Facebook-oldalán közzétett videóban számolt be arról, hogy olyan papírt adtak a kezébe, amelyből az derül ki, hogy a Puskás Aréna alá kifejezetten a miniszterelnök számára építenének alagutat, a beruházást pedig több évre titkosítanák.
A Puskás Aréna az ügyben később azt közölte, hogy biztonságtechnikai okokból szükséges egy ötvenméteres, autós-aluljáró építése, csakúgy, mint több hasonló külföldi stadionnál.
Az ügyben Summert később feljelentette Tényi István, de a főügyészség ezt elutasította arra hivatkozva, hogy a jobbikos képviselő semmi titkosat nem mondott el.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.