A polgármester szerint a javaslat miatt kérdéses, hogy a jövőben ilyen felújítási programok hogyan valósulhatnak meg.
Önkormányzati bérlakásokat újít fel a III. kerületben a DK – közölte dr. Kiss László Óbuda-Békásmegyer DK-s polgármestere hétfőn.
Közleményében azt írja: a Demokratikus Koalíció fontosnak tartja az önkormányzati bérlakás rendszer fenntartását, ezért egy Európai Uniós pályázat keretében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat
megkezdte a tulajdonában lévő kerületi bérlakások felújítását.
“A projekt során az egyik fő beruházási elem az önkormányzati tulajdonú lakások energiahatékonysági javításával egybekötött korszerűsítés és felújítás. A most felújított öt békásmegyeri cserelakásba költöznek azoknak az önkormányzati lakásoknak a bérlői, akiknek a bérelt ingatlana az első ütemben lesz felújítva.
Várhatóan 45-60 nap alatt újulnak meg a lakások, ezután a bérlők vissza is költözhetnek az eredetileg bérelt ingatlanjukba. A cserelakások bútorozottan és háztartási gépekkel felszerelve várják ideiglenes lakóikat.
Sajnos a Fidesz önkormányzati bérlakásokat érintő javaslata miatt kérdéses, hogy a jövőben ilyen programok meg tudnak valósulni”
– fogalmazott dr. Kiss László.
Mi is beszámoltunk róla, hogy Böröcz László fideszes parlamenti képviselő május elején adta be a lakástörvény módosítására vonatkozó javaslatát, amelyről a héten tárgyal a Parlament.
Ha a javaslatot elfogadják, akkor egy önkormányzati bérlakás forgalmi értékének 30 százaléka lesz a vételár, ami évenként 1 százalékkal csökken, és a lakás értékének 15 százalékáig csökkenthető (ehhez legalább 15 éve kell bérelni). Így aztán a bérlakásokat a lakók potom áron megvehetik.
Böröcz javaslatát ugyanakkor nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypárti polgármesterek is ellenezték, illetve élesen kritizálták.
Így többek között Cser-Palkovics András székesfehérvári fideszes polgármester sem, aki Facebook-oldalán azt írta, a javaslat jelenlegi formájában azért nem jó, mert társadalmi problémákat eredményezne, és
komoly vagyonvesztést okozna.
Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere pedig nyílt levelet írt Böröcznek, amelyben “marhaságnak” és “igazságtalannak” nevezte a javaslatot. Debrecen fideszes polgármestere, Papp László pedig az RTL-nek beszélt arról, hogy a városnak többmilliárdos veszteséget jelentene a lakástörvény módosítása.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.