Gyengülnek a házelnök idegei.
“Ma már mindenki érzi, tudja, hogy Magyarország bajban van” — mondta napirend előtti felszólalásában Varju László, a DK alelnöke a Parlamentben kedden.
Varju beszédét azzal kezdte, hogy rávilágított: olyan ország lettünk, ahol a miniszterelnök gázszerelője négyszer olyan gazdag, mint Mick Jagger.
“A fideszes kevesek egyre mohóbbak, egyre gazdagabbak, miközben a sokak, a magyarok milliói egyre szegényebbek, és egyre reménytelenebbnek látják a jövőt”
— fogalmazott. Hozzátette, hogy a jövő évi kormány- és rendszerváltás a kevesek urizálását szüntetheti meg. Dobrev Klárát idézve hangsúlyozta: a mi dolgunk az akkor már 12 éve cserben hagyott sokakkal lesz.
Varju hangsúlyozta, hogy a Fidesz nyugdíjasok százezreit hagyta cserben: a tisztességes nyugdíjemelés helyett van stadionban fűnapoztató és egyre drágább vadászati kiállítás, illetve magyarok pénzén szervezett kínai egyetemtervezés.
“A sokak, magyarok milliói egyre elkeseredettebbek, a kevesek pedig szüntelenül gazdagodnak”
— mondta. Emlékeztetett, hogy a baloldal 50.000 forint egyszeri juttatást szorgalmazott a nyugdíjasoknak a járvány alatt, amit a kormány lesöpört az asztalról. Hozzátette, hogy
„fideszes ficsúrok megszüntették a baloldali nyugdíjpolitikát meghatározó svájci indexálást, amely sok nyugdíjas megélhetését veszélyeztette.”
Hangsúlyozta, hogy az új kormány
„kifizeti azt a százmillió forintot amit önök vettek el.”
Kövér Lászlónak ez már sok volt, így erre válaszul úgy fogalmazott, azt eltűri, hogy a DK-s politikus “természetellenes közeledéssel” fenyeget, de mivel minősíti a fideszeseket, így
utolsó figyelmeztetésben részesíti.
Varju felszólalására Orbán Balázs államtitkár válaszolt, aki elmondta, hogy a 13. havi nyugdíjat a baloldal vette el a nyugdíjasoktól (azt már elfelejtette hozzáfűzni, hogy a baloldal is vezette be, és a 2008-as világválság hatására kényszerült azt megvonni — a szerk.).
Hozzátette, hogy a rezsicsökkentés hatalmas segítség volt a nyugdíjasoknak.
A videót itt tudod megnézni:
A házelnök előzőleg Jakab Péterre is kiakadt, akitől elvette a szót, mert szerinte bírálta őt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.