Józsefváros polgármestere szerint habár a kormány látszólag beadta a derekát, ettől ez még rablás.
Beszámoltunk róla, hogy még mielőtt a Parlament szerdán tárgyalni kezdett volna az önkormányzati bérlakások megvásárlását lehetővé tevő kormánypárti törvénymódosító javaslatról, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője emailben értesítette a kormánypárti politikusokat arról,
az eredetileg benyújtott javaslat mögül kihátrál a kormány, és csak a főváros világörökségi részére vonatkozóan fogja támogatni a törvénymódosítást.
A törvénymódosítással viszont így is jól jár több, a Budai Várban élő kormánypárti politikus, hiszen többek között itt bérel lakást Palkovics László, de Semjén Zsolt vadászcimborája is, de jutott itt lakás Lázár János barátjának és egyéb Fidesz-kádereknek is.
“Csak az ellenállás, csak a tiltakozás vezet eredményre”
– írta ezzel kapcsolatban Pikó András, a 8. kerület polgármestere a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Pikó szerint a lakástörvényben elért fordulat polgármesterek és civilek egyöntetű tiltakozásának az eredménye, és a módosítást a civilek és a polgármesterek győzelmének tartják.
“Példát mutattunk, hogy lehet bal- és jobboldali polgármestereknek, szakmának és civileknek összefogni. A kormány lépése azt is mutatja, hogy a törvényjavaslat mellett felhozott érveik mind hamisak voltak”.
De: tartsuk szárazon a puskaport, mert a kisebb lopás is lopás. Nem az összes önkormányzatot, csak néhányat csinálnak ki. Nem az összes lakást, csak néhányat játszanak át a haveroknak. Ettől ez még rablás”
– írta Pikó András, aki szerint nem csak azért kell továbbra is tiltakozni, mert szolidárisak az érintett kerületek lakóival, az érintett polgármesterekkel, hanem mert ez a közös vagyonunk újabb dézsmálása.
“Elvárjuk, hogy a kormány valamennyi érintett kerület polgármesterével tárgyaljon a lakástörvényről és általában a lakhatásról, hiszen továbbra sincs kormányzati lakáspolitika. A kormánynak támogatnia kell az önkormányzati bérlakások felújítását és további bérlakások építését”
– zárta bejegyzését Józsefváros polgármestere.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.