Ha egy üzlet beindul.
200 millió forint osztalékot vesz ki Rákay Philip, a Fidesz megafonos megmondóembere a Norton Consulting Kft. nevű tanácsadócégéből. A tulajdonos 2017-ben alapította a vállakozást, és
tavaly már 100 millió forintot vehetett ki belőle, az idei évre ezt az összeget sikerült megdupláznia.
A járvány előtti években a cégvezető magas profitot szerzett. 2018-ban 818 millió forintos forgalmából 602 millió forintos nyereséget könyvelt el, 2019-ben pedig a 616 millió forintos bevételre 417 millió forintnyi nyereség jutott.
2020-ban “mindössze” 540,3 millió forintos pénzforgalom mellett 392,4 millió forint adózott eredménye volt. A csökkenő bevétel ellenére
évről évre több osztalékot szavaz meg magának a Fidesz-gyűlések korábbi hangulatfelelőse.
Rákay az ingatlanüzletben is egyre aktívabb, ugyanis a Norton Consulting által tulajdonolt Tarányi Nonprofit Kft. tavaly megszerezte a hegymagasi Tarányi-présházat. Ugyanez a cég birtokolja a badacsonytomaji Ranolder-villát is, amely korábban Tiborcz István cégének tulajdonában volt.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.