Fogalma sincs, hogy működik az egészségügyi rendszer.
Dr. Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusa
a háziorvosi ellátásban uralkodó totális zűrzavarról
beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Egy hétvégén kiadott miniszteri utasítás komoly zavart okozott az egészségügyi alapellátásban. A járvány alatt ugyanis kialakult egy ellátási protokoll, mellyel egyrészt a háziorvosi, gyermekorvosi, fogorvosi ellátás megoldott volt, másrészt sem az orvosok, sem a szakdolgozók nem voltak a kelleténél nagyobb veszélynek kitéve.
Ennek a protokollnak az a lényege, hogy minden vizsgálat előtt a beteg felhívta az orvosát, így
ő dönthetett arról,
hogy elkerülhetetlen-e a személyes találkozás.
Többek között például egy gyógyszer felírásához nem volt szükség arra, hogy orvos és beteg egy légtérben tartózkodjon.
A Kásler Miklós és Müller Cecília által kiküldött hétvégi levélben azt írták, hogy az alapellátásban semmilyen, a betegellátást és a betegekkel való személyes találkozást korlátozó intézkedés nincs hatályban.
Arra nem térnek ki, hogy mit jelent az elmúlt egy év protokolljára nézve, így azok az emberek, akik a koronavírus miatt nem tudtak időpontot kérni ellátásra vagy műtétre, értelemszerűen szeretnék ezt most megtenni.
A nyárra való tekintettel viszont a járóbeteg-ellátás csökkentett kapacitással működik.
A Demokratikus Koalíció azt követeli Kásler Miklóstól, hogy tisztázza, pontosan mit is vár el háziorvosoktól, gyerekorvosoktól és fogorvosoktól, valamint biztosítson plusz forrásokat a járóbeteg-ellátás illetve kórházi ellátás számára azért, hogy a várólistákat minél hamarabb fel lehessen dolgozni, a betegek minél hamarabb hozzájuthassanak az ellátásokhoz és vizsgálatokhoz.
„Nagyon nagy baj, ha maga az egészségügyért felelős miniszter nem tudja pontosan, hogyan is működik ez a rendszer,
márpedig ez a levél éppen ezt bizonyítja.”
— mondta Komáromi.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.