Így kell ezt.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a közös listát állító ellenzéki pártok elnökei az Alkotmánybírósághoz és a Nemzeti Választási Irodához fordulnak a csütörtökön a parlament által elfogadott törvény miatt, amely gyakorlatilag legalizálja a voksturizmust, így pedig a választási csalást.
Beszámoltunk róla, hogy Semjén Zsolt javaslata nyomán a választások előtt pár hónappal megváltoztatta a lakóhely fogalmát a fideszes többség.
A módosítás nyomán ezentúl bárki bejelenthet bármilyen lakcímet — büntetőjogi felelősség nélkül.
A TASZ szerint ezzel gyakorlatilag zöld utat adtak a voksturizmusnak, így veszélybe került a jövő évi választások tisztasága is.
A DK elítélte a törvénymódosítást, egyúttal közölték: delegáltjaik
minden szavazókörzetben ott lesznek, hogy megakadályozzák a csalást.
Ugyanakkor a Kormányzati Tájékoztatási Központ az ATV Híradójának azt írta: a törvénymódosításnak semmi köze a választójoghoz, a választási jogszabályok nem módosultak.
Az ellenzék most az Alkotmánybíróságnál és a Nemzeti Választási Irodánál azt szeretné elérni, hogy
semmisítsék meg a törvényt,
vagy legalábbis legyen követhető az egy-egy választókerületbe bejelentkezettek számának alakulása.
A pártok az Alkotmánybírósághoz fordulnak azért, hogy vizsgálják felül az új törvényt, a kifogásolt rendelkezéseket pedig semmisítsék meg.
Ugyanakkor a Nemzeti Választási Irodától azt követelik: naponta tegyék közzé, hogy az adott napon adott településen és adott országgyűlési egyéni választókerületben hány választásra jogosult polgárnak van bejelentett lakcíme.
Az ellenzék szerint ez a nyomon követés miatt is fontos.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.