Több mint 200 milliárd forintot meghaladó költéssel idén rekordévet fog zárni a magyar filmipar a Nemzeti Filmirodához beérkezett előzetes regisztrációk alapján – tájékoztatta Nemzeti Filmintézet (NFI) hétfőn az MTI-t.
Az NFI tájékoztatása szerint filmintézet intézkedéseinek és a kiváló magyar szakembereknek köszönhetően ebben az évben sikerült tovább növelni a filmipar volumenét: míg 2019-ben a közvetlen filmgyártásra nyilvántartásba vett összeg meghaladta a 164,4 milliárd forintot, idén várhatóan már átlépi a 200 milliárdot.
Magyarországon évente átlagosan 300 filmes produkció gyártását regisztrálják és az összköltés 2016-ban lépte át először a 100 milliárd forintot. A növekvő tendencia azóta is folyamatos. A gyors és hatékony intézkedéseknek köszönhetően még a koronavírus-járvány miatti korlátozások sem tudták megállítani a fejlődést.
Idén is híres sztárok és alkotók jöttek Magyarországra forgatni: Cate Blanchett, Kevin Hart és Jamie Lee Curtis a Borderlands-on dolgozott, Oscar Isaac és Ethan Hawke a Moon Knight forgatására jött, Emma Stone, Mark Ruffalo és William Dafoe a Poor Things című filmen dolgozott, és a napokban érkezett Mel Gibson a The Continental című minisorozat fogatására.
Előkelő helyet foglal el a filmes “világtérképen” Magyarország, az európai kontinens legnépszerűbb forgatási helyszíne, a szektorban dolgozó közel 20 ezer szakemberre nagyon büszkék lehetünk – idézi a tájékoztató Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, az NFI igazgatóságának elnökét.
“A fejlődés motorja a nagyköltségvetésű, nemzetközi filmek gyártása, amiket a világszerte elismert magyar filmes tradíció, a csodálatos helyszínek, a legmodernebb stúdiók, a naprakész szaktudás és a filmes adókedvezmény csábít Budapestre” – hangsúlyozta, hozzátéve: a kormányzat támogató hozzáállásának, a hazai produkciós irodáknak és külföldi partnereink bizalmának köszönhetően még a világjárvány sem tudta megtörni a növekvő tendenciát.
“Fő célunk, hogy a magyar filmipar versenyképességét, a nemzetközi filmiparban betöltött vezető szerepét továbbra is megőrizze. Ennek érdekében vágtunk bele a fóti stúdiókomplexum átfogó fejlesztésébe, és folyamatosan erősítjük a szakember-utánpótlást, hogy a megelőzzük a munkaerőhiányt” – emelte ki.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.