Ki tudja ezt követni?
“Azt tudom megerősíteni, hogy Orbán Viktor szombaton Varsóban részt vesz az európai konzervatív pártvezetők munkaülésén” — válaszolta a miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan az ATV kérdésére, amely az új, szélsőjobboldali EP-frakció megalakulására vonatkozott.
Mint arról beszámoltunk, a 444 értesülése szerint megszületett a megállapodás, létrejön az Európai Parlamentben az Orbán Viktor által régóta szorgalmazott szélsőjobboldali frakció, amelyet szombaton be is jelentenek az érintettek.
Novák Katalin ezzel kapcsolatban azt mondta az ATV-nek,
“nincs benne semmi meglepő, a 444 hol olyan eseményről ír múlt időben, ami
meg sem történt,
hol arról ír kijelentő módban, amiről csak fantaziál”.
A családügyi miniszter némileg cáfolta az értesülést, amely szerint az AfD-vel ülne majd egy frakcióba a Fidesz:
“a más tartalmú ellentétes híresztelésekkel szemben biztosíthatok mindenkit arról, hogy a Fidesz
csak demokrata konzervatív pártokkal fog a jövőben is együttműködni.
Célunk, hogy a nemzeti érzelmű, szabadságpárti, bevándorlásellenes, a hagyomámyos családi értékeket tisztelő embereknek minél erősebb képviselete legyen az európai döntéseknél”.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.