Az Index munkatársa szerette volna Kövér László házelnököt kérdezni az Országház folyosóján az alaptörvény módosításáról. A házelnök éppen Völner Pál államtitkárral haladt a folyosón. Először azt is elhárította, hogy kérdést tegyenek fel neki, majd ismételt érdeklődésre annyit válaszolt, hogy akkor tehetnek majd fel neki kérdést, ha az idő meghozza.
Az újságíró ezután megkérdezte a házelnököt, hogy nem gondolja-e egyébként, hogy vezető közszolgaként néhanapján megállhatna. Kövér annyit vetett oda az újságírónak, hogy
„csak a sajtónak nyilatkozik, és van, ami nem tartozik a tárgykörbe”.
Amint azt május végén megírtuk, Orbán Viktor hasonlóan intette le a portál érdeklődését, amikor Nagykovácsiban egy kastély átadásakor kérdezték volna a miniszterelnököt. Orbán még futball-ügyben sem volt hajlandó válaszolni.
– Annak nem válaszolok, az egy fakenews-gyár – válaszolta a miniszterelnök a riporternek.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.