A kormány úgy döntött, hogy egyes beruházásokat később valósít meg, ezzel jelentősen, összesen 350 milliárd forinttal növeli Magyarország idei évi pénzügyi tartalékait az államadósság csökkentése mellett – derült ki a Pénzügyminisztérium csütörtök esti közleményéből.
A tárca a 350 milliárd forintos pénzcsap elzárását hivatalosan úgy tálalta, hogy a magyar gazdaság sikeres működése miatt nincs már szükség ilyen nagymértékű állami beruházások finanszírozására, a Portfolio viszont rámutatott, hogy mindez az után történt, hogy nyilvánvalóvá vált a hatalmas novemberi államháztartási hiány, továbbá az is, hogy idén már biztosan nem kapja meg a költségvetés Brüsszelből a helyreállítási program 326 milliárd forintos előlegét.
A költségvetés pénzügyi tartalékainak növeléséről szóló kormányhatározat rögzíti, hogy az államadósság-mutató csökkenésének a Kincstári Egységes Számla magas szintje mellett kell megvalósulnia.
A lap szerint a döntés mögött többek között az állhat, hogy visszatöltsék a tartalékokat és kordában tartsák az államadósságot.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.