Kész, engem is leleplezett Anonymus Tóni! Kiderült: a MÓKUS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁBA JÁRTAM!ű
eljelentem Gansperger Gyulát, na, persze nem ezért.
Anonymus Tóni egyre szánalmasabb. A ma napvilágra került hangfelvételen az a nagy leleplezés, hogy én az óbudai Mókus utcai általános iskolába jártam. Pedig mennyit próbáltam titkolni ezt az információt!!!
Eddig például csak 100 ezrek tudták a 3. kerületben: azok, akik vagy velem együtt jártak oda, vagy ott tanítottak (drága tanáraim nagy részével ma is tartom a kapcsolatot, és itt is köszönök nekik mindent!), vagy Óbudán élnek, és követték, ahogy mindig büszkén hirdettem, hogy óvodába, általános iskolába (Mókus utca), de még gimnáziumba is a kerületben jártam (Veres Péter Gimnázium – figyelsz, Tóni?).
Szóval Tóni, értem, hogy – miután veletek ellentétben mi nem lopunk milliárdokat, nem akarjuk 450 milliárd forint kínai hitellel eladósítani az országot, nem veszünk fel törvénytelenül 10 milliós CSOK-ot, nem csúszkálunk ereszcsatornán, nem fogadunk el milliós kenőpénzeket, nem hallgatunk le törvénytelenül politikusokat és újságírókat – kizárólag ilyen és ezekhez hasonló rendkívül „színvonalas” leleplezésekre vagytok képesek, de ez már tényleg a végtelenül szánalmas kategória.
Jobb lenne, ha inkább végre számot adnátok arról, hogy kinek akarjátok suttyomban eladni a taszári repteret pályáztatás nélkül, hogy Kövér, Szijjártó, Varga Judit és te kinek a lehallgatására adtatok engedélyt, hogy miután Völnert már hónapok óta figyelik a hatóságok, hogy’ a túróban adhatott még mindig ki lehallgatásokra engedélyt, és kinek a lehallgatására… És még folytathatnám, és folytatni is fogjuk, ne féljetek!
Ami a CIA-s idétlenségeiteket illeti… Először is eddig legalább volt annyi eszetek, hogy csak utaltatok erre a kreténségre, nem mondtátok ki nyíltan, hiszen tudtátok: ha megteszitek, azonnal feljelentelek titeket.
Hát most fel is jelentem Gansperger Gyulát rágalmazásért, de ugyanezt teszem minden lakájmédia-szereplővel, aki tényként állítja ezt. Ahogy látom, van bőven!
Egyébként ahhoz képest, hogy 12 éve nyomjátok azt a mantrát, hogy én ügynök vagyok, a nagy leleplezés valahogy mindig elmaradt.
Pedig Kövértől már évekkel ezelőtt nyomatékosan és írásban kértem, hogy a megfelelő hatóságok végezzenek el rajtam egy nemzetbiztonsági átvilágítást.
Leplezzetek le, fiúk! De valahogy Kövér ezt visszautasította. Érdekes, ezek szerint mégsem vagyok ügynök? Nevetségesek vagytok.
A „Kabul rózsája” viszont elég menő, köszi!
Értem amúgy, hogy a provinciális agyatokkal nehéz megérteni, hogy valaki bizony dolgozott már Kabulban és még a Harvard Egyetemen is (ez is akkora leleplezés, hogy a parlament.hu oldalon található nyilvános önéletrajzomban is szerepel), de hadd áruljam el, hogy például New Yorkban sosem éltem vagy dolgoztam – a Harvard, ugye, Bostonban van, de mindegy is –, szóval amit meg magatoktól próbáltok, az nem nagyon megy.
Egy dologban igaza van Ganspergernek: „k**va kemény csaj” vagyok, nem ijedek meg a szánalmas próbálkozásaitoktól, sem a megfigyeléseitektől.
Még egyszer: nekünk nincs mit titkolnunk, mi becsülettel politizálunk egy tisztességes és szolidáris országért!
Nektek viszont annál több a takargatnivalótok! Tudjuk, hogy féltek, hogy ezek nyilvánosságra kerülnek, de ahogy az a Völner-vesztegetésből is látszik, ezek nem maradnak a végtelenségig titokban.
Minél nagyobb a gyűlöletkampány, az antiszemita Soros-ellenes hergelés, a Rákosi-kort idéző „háttérhatalom”-fekete autó-lehallgatás-módszer, annál egyértelműbb, hogy ti is tudjátok: vesztésre álltok, és bukni is fogtok!
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.