Egy jacht bérbeadásával foglalkozó cég tulajdonosaként nincs közvetlen befolyásom arra, hogy kik és mikor bérlik ki azt, vagy, hogy éppen ki a bérlő vendége, ahogy nem velem kell megegyezni abban sem, ha például valakinek egy kapubejárót kell leaszfaltozni – állítja Szíjj László, a Duna Aszfalt tulajdonosa a Portfolio interjújában, miután közismert, hogy jachtjain több alkalommal is láttak kormányzati szereplőket.
Ezeket a nyaralásokat azért érték bírálatok, mert nyilvánvalóan korrupciógyanút vet fel, ha egy közbeszerzéseket rendre elnyerő milliárdos nagyvállalkozó állami vezetőket kényeztet luxuskörülmények között. Szíjj ugyanakkor azt állítja, üzletemberként kezeli a hajóit, nem szívességként adja őket.
„Kezdetben egy kisebb hajóval rendelkeztem, majd, amikor láttam, hogy ezeket a jachtokat nagyon jó áron ki lehet adni, beruháztam még két nagyobb hajóba. A Covid-járvány miatt felértékelődött ez az üzlet, azt tervezem és számolgatom, hogy a téli időszakra áttelepítem őket a Karib-térségbe, és így két szezonban is ki tudjuk őket használni.”
– magyarázta terveit az interjúban.
Hozzátette: neki a legkisebb hajó a kedvence, mert ugyanazt az élményt megadja, mint a nagyobbak.
Tavaly az Átlátszó írta meg, hogy augusztus 16-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szíjj László luxusjachtján, a 7 milliárd forint értékű Lady MRD-en pihent családja körében Horvátországban.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.