Új dokumentumok kerültek ki.
Facebook-bejegyzésben adott hírt Kassai Dániel XVIII. kerületi ellenzéki önkormányzati képviselő, hogy megkapta a Völner Pál ügyében az Alkotmányvédelmi Hivatalnak benyújtott kérdéseire a választ.
Kiderült, a hatóság kétszer is átvizsgálta az azóta lebukott államtitkárt 2015 és 2021 között, azonban azok alapján nem találtak semmi gyanúsat a kenőpénzeket elfogadó politikusról, és emiatt szerinte a hatóság a hibás.
Kassai Dániel bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
❌ A Völner Pál ügyben válaszolt az Alkotmányvédelmi Hivatal!
🕵️♀️ Válaszukból kiderül, hogy 2015 és 2021 között
kétszer is átvilágították a korrupciógyanúba keveredett Völner Pált
az Igazságügyi Minisztérium lemondott miniszter-helyettesét és parlamenti államtitkárát, de úgy tűnik mégsem találtak semmit, ami miatt büntető eljárás megindítását kezdeményezték volna. 🤫
⚖️ A törvény szerint, ha egy nemzetbiztonsági ellenőrzés során kockázati tényező merül fel az átvilágított személlyel kapcsolatban, akkor az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója tájékoztatja a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős minisztert, vagyis Pintér Sándor belügyminisztert.
Ha volt ilyen tájékoztatás, akkor azt Pintér Sándornak meg kellett kapnia.
✍️ Ennek bebizonyítása lehetséges, ugyanis a Nemzetbiztonsági Bizottság, ha valamely nemzetbiztonsági szolgálat jogszabályellenes működését észleli, ténymegállapító vizsgálatot folytathat le, amely során betekinthet a nemzetbiztonsági szolgálatok nyilvántartásában lévő, egy adott ügyre vonatkozó irataiba is.
‼️ Ha kiderül, hogy Pintér hallgatott, akkor neki is vállalni kell a politikai következményeket, mint ahogy Varga Juditnak is, de felelős lehet az Alkotmányvédelmi Hivatal a Völner vizsgálat alatt regnáló főigazgatója is, hiszen hogy lehet az, hogy az ő munkatársai nem, de Nemzeti Védelmi Szolgálat kiszúrta, kinyomozta és feljelentésük során az ügyészség tovább vitte az ügyet.
💸 Völner Pált most 83 millió forint kenőpénz elfogadásával gyanúsítják, rajta kívül azonban többeknek kell vállalni a politikai és szakmai felelősséget is.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal hibázott,
hiszen az tudható, hogy ők nem tettek feljelentést kétszeri nemzetbiztonsági ellenőrzés után sem, noha a törvény kimondja, hogy nemzetbiztonsági kockázat áll fenn, ha az ellenőrzött személy nem alkalmas jogviszonyának illetéktelen befolyástól mentes ellátására.
(Kassai Dániel/Facebook) |forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.