Láthatóan nem rettent meg.
Beszámoltunk róla, hogy karácsony után aktivizálta magát Az Ördög Ügyvédje — vagyis a titokzatos személy, aki korábban a győri polgármestert is lebuktatta és megbuktatta.
Az ügyvéd most arra tett célzásokat, hogy Varga Judit életmódja esetleg nem áll összhangban a Fidesz-kormány által kötelezően erőltetett “Az apa férfi, az anya nő”-leosztásnak, januárra pedig további bizonyítékokat ígért erről.
Varga kedden a közösségi oldalán tagadta Az Ördög Ügyvédje által leírtakat, és közölte, hogy rágalmazás vétsége miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz, továbbá azokat a sajtóorgánumokat is perrel fenyegette meg, amelyek beszámoltak az ügyvéd posztjairól.
Az Ördög Ügyvédje még ma este reagált Varga fenyegetőzésére, azt írta:
“Miniszter Asszony, Kedves Judit!
Értem én, hogy a Fideszben nyomást gyakoroltak Önre, hogy reagáljon, azonban pont ezzel ad a felvételek közléséig is nagy nyilvánosságot az ügynek.
Beszédes, hogy még a kormányellenes sajtó egy része által is gyáva módon agyonhallgatott posztjaimra egy miniszter reagálni kénytelen.
Szakmabeliként pedig egy kicsit többet vártam Öntől. Mióta alkalmas a becsület csorbítására annak állítása, hogy egy nő a lányokat is szereti?
Talán kérdezze meg erről legközelebb N. Tünde barátnőjét, aki ugyebár szintén szakmabeli 😏
A Völner-ügy Önre is vonatkozó anyagai pedig szintén nem fognak titokban maradni a választásokig.
Ahogyan ígértem: a következő hónapokban aktivizálom magam. A legmegfelelőbb ütemben.”
.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.