Egyre nagyobb mértékben érezzük a boltok pénztárainál, hogy jelentősen megugrottak az egyes termékek árai, amiket a fizetések és nyugdíjak már nem bírnak követni.
IDÉN ÉV ELEJÉN ISMÉT EGY NAGYOBB ÁREMELKEDÉSSEL KELL SZÁMOLNUNK,
erről beszélt az Indexnek Éder Tamás.
A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint a sertéshúságazatot kettős negatív hatás is sújtotta az elmúlt években, egyszerre küzdöttek a gazdák a covid okozta nehézségekkel és az afrikai sertéspestissel is, így idén már kénytelenek lesznek megemelni a sertéshús árát!
“Az ágazat hullámzó évet zárt 2021-ben és már tavaly év végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők. Az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők” – fogalmazott Éder, aki szerint tavaly a bolti sertéshúsból készült termékek nem drágultak számottevően, nem követték az infláció mértékét, ezért az élő sertés ára ma már nem fedezi a gazdák költségeit, ezért az év elején egy jelentősebb árrobbanás várható a szektorban.
Az árkorrekció már tavaly év végén elkezdődött, ami a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke szerint legalább fél éven át fog tartani, így 2022 első felében folyamatos növekedést fogunk tapasztalni ezeknek a termékeknek az árában.
“A 25-30 százalékos takarmánydrágulás minden valószínűség szerint be fog épülni az önköltségi árakba, mindez pedig komoly árnövekedést jelent majd, mivel a sértések előállítása költségeinek 65-70 százalékát a takarmányáron teszi ki” – részletezte Éder Tamás.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.