Azt mondták nekik, ők fogják megmenteni a Fideszt.
Ti fogjátok megmenteni a Fideszt! – ezzel próbálta lelkesíteni az Országos Roma Önkormányzat képviselője a Lungo Drom tagjait a Népszava birtokába került újabb hangfelvételen.
Nemrégiben került a lap birtokába egy hangfelvétel, amelyen Sztojka Attila kormánybiztos próbálja zsarolni és fenyegetni az ORÖ tagjait, hogy azok a Fidesznek kedves jelöltet tegyék a listájuk élére.
A botrány most tovább gyűrűzik: az újabb hangfelvételből kiderült, hogy miután Sztojka tavaly december 7-én bejelentette a Roma Közéleti Akadémia megalakítását, a még aznap összeülő Lungo Dromos ORÖ-képviselőket kész szerződés várta arról, hogy kapnak havi bruttó 200 ezer forintot, ha jelentkezőket gyűjtenek egy kommunikációs tréningre.
A képzést Zalaszentlászlón tartanák, nyolc hónapig tartana, 20 fős csoportokban összesen 400-an részesülnének benne.
Az alku szerint a képviselőknek semmi más dolguk nem volt, mint a szerződést megkötni, majd mindenkit buzdítani a kommunikációs tréningen való részvételre.
“Lesz még további szerződés is, valószínűleg magasabb összeggel”
— ígérte a hangfelvételen Farkas Félix, aki egyébként az a Fideszhez közel álló jelölt, akit a kormánypárt a lista élén szeretne látni. A hangfelvétel szerint arról is beszélt, hogy akár milliárdos nagyságrendű visszafizetési kötelezettsége is lehet az országos önkormányzatnak, továbbá zárolhatják az ORÖ számláját, akkor pedig a képviselők se kapnak tiszteletdíjat.
Ennek a kieső jövedelemnek a pótlására kerestek alternatív megoldásokat, így jött képbe a Roma Közéleti Akadémia. Farkas arról is beszélt, hogy a kormány szándékai szerint rendbe kell tenni az ORÖ-t, ez
a kiadott feladat.
Egy képviselő megjegyezte, hogy harminc körzetben a Lungo Drom dönti el, melyik jelölt nyer, ezért
„meg kell kérni a Fidesztől az árát!”.
„Ha nekik kell a harc, akkor fizessék meg!”
– mondta egy másik ORÖ-tag.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.