Anyagilag is hozzájárult az elkészítéséhez, s ezt természetesen posztolta is a közösségi oldalán három fotóval. A hirdetőtábla már szolgálatban van, négy emlékharangról és öt halálhírről, temetésről tájékoztat.
Vitányi István (Fidesz) hajdú-bihari országgyűlési képviselő jártas a mindenféle dolgok felavatásában, gyakorlottságáról bizonyság a közösségi oldala. Legutóbb arról számolt be, hogy hirdetőtáblát avattak a berettyóújfalui református templom előtt.
„Az új tábla Muraközi István polgármester, Nagy Gyula főgondnok és jómagam anyagi támogatásával, Fegyver Norbert asztalos munkájának köszönhetően készült el” – posztolta Vitányi.
A hirdetőtábla már szolgálatban van, mint az a fotón látható, négy, a korábban elhunytaknak tisztelgő emlékharangról és öt halálhírről, temetésről tájékoztat.
A történtekről beszámolt Muraközi István (Fidesz), Berettyóújfalu polgármestere is, és természetesen ő sem hallgatta el, hogy – vele együtt – kiknek köszönhető az új fejlemény.
A Berettyóújfalui Református Egyházközség posztja az adományozók személyének megnevezése nélkül a hirdetőtábla megáldását említi.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.