Egymillióan élnek kevesebb mint 46 ezer forintból havonta.
Elkészítette a KSH a magyar háztartások 2020-as életszínvonaláról szóló kiadványát. Ebből kiderül
1 millió 752 ezer főre nőtt
a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettség veszélyében élők száma.
Három mutató alapján sorolhatnak valakit ebbe a csoportba. Azok tartoznak ide, akik
a szegénységi küszöb alatt élnek, vagyis olyan háztartásban, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem kisebb, mint a nettó mediánjövedelem 60 százaléka (az egyszemélyes háztartásoknál 116 ezer forint havonta, a két szülős, két gyerekes családoknál 244 ezer), ők 1 millió 219 ezren vannak,
legalább négyet nem tud megengedni magának a kilenc alapvető létszükségleti tétel közül (számlák kifizetése határidőre, a lakás megfelelő fűtése, váratlan kiadások kifizetése, hús vagy azzal azonos tápértékű étel rendszeres fogyasztása, évente egy hét nyaralás, tévé, mosógép, autó, telefon) – ilyen helyzetben 795 ezer magyar él,
olyan háztartásban élnek, ahol a 18 és 59 év közöttiek a lehetséges munkaidő kevesebb mint 20 százalékában dolgoznak, az ő számuk 353 ezer fő.
Öt gyerekből egy veszélyeztetett, a gyerekes háztartások jóval szegényebbek az átlagnál, a legdurvábban pedig a romák helyzete romlott, pedig már a válság előtt is nagyon rossz volt.
A magyar háztartások tizedében egy emberre bruttó 46 ezer forint jut havonta.
A munkanélküliség változatlanul az egyik legnagyobb szegénységi kockázat, a munkanélküliek 60,9 százaléka tartozott a szegénység valamelyik csoportjába tavaly. A legfeljebb 8 osztályt végzetteknél 38,9 százalékos volt ez az arány – valószínű, hogy e két csoport között nagy az átfedés.
De 2020-ban jelentősen nőtt a gyerekek szegénységi kockázata is: a 18 évnél fiatalabb magyarok 20,2 százaléka szegénységben vagy társadalmi kirekesztettség veszélyében élt, ami 2,5 százalékpontos növekedés volt egy év alatt.
(via hvg.hu) | forrás
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.