A magyarok méltán lehetnek büszkék arra, hogy egyre inkább egységesnek tekinthető a nemzet – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyarország Barátai Alapítvány kétnapos online konferenciájának keddi, második napján.
Potápi Árpád János azt mondta, ez még akkor is így van, ha bizonyos politikai erők próbálják úgy beállítani a kabinet eredményeit, mint hogyha azok a pénzek “elherdálását” jelentenék. “Mindannyian büszkék lehetünk” arra, amit a magyar kormány az elmúlt 11 évben elért – hangoztatta. A hazaszeretet, a nemzeti önbecsülés nem idejétmúlt fogalmak – vélekedett az államtitkár, kiemelve: úgy gondolják, a társadalom családokból áll. Próbálnak a fiatalok elé példaképeket állítani – tette hozzá.
Ha van egy értelmes cél, sok magyar felsorakozik a támogatására, ha valaki bajba jut, a magyarok gyorsan a segítségére sietnek – mondta Potápi Árpád János.
Közölte, hogy a Kárpát-medencében 12,5-13 millió magyar él, míg a diaszpórában 2-2,5 millió. A diaszpóra legnagyobb közössége az Egyesült Államokban lakik, de sok más helyen is jelentős a magyarok létszáma, például Kanadában, Ausztráliában, Németországban vagy Franciaországban – sorolta. Megjegyezte, hogy államtitkársága szinte napi kapcsolatban áll a diaszpóraszervezetekkel.
A magyaroknak az az elsődleges, hogy megőrizzék az identitásukat, amelynek egyik legfontosabb alapja a nyelv. A magyarság elsősorban nem származás kérdése, hanem egy kultúra vállalása – hangoztatta. Az államtitkár azt mondta, hogy a trianoni traumát máig nem tudták rendezni magukban a magyarok.
Kijelentette, hogy 2010 és 2014 között olyan szimbolikus jelentőségű jogszabályokat fogadtak el Magyarországon, amelyek azóta is a nemzetpolitika alapját képezik. Ilyen volt például a nemzeti összetartozás napjáról szóló döntés, de megszavazták a kettős állampolgárságról szóló törvényt is.
Potápi Árpád János kiemelte, hogy 2014-ben és 2018-ban a nem Magyarországon szavazók óriási többsége voksolt rájuk. Így hálálták meg a polgári kormány erőfeszítéseit – vélekedett.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.