A Pécsi Járásbíróság elkobozta a sümegi polgármester élettársának és a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének, Szabó Krisztinának hamis érettségi bizonyítványát, írja a Magyar Hang.
A lap szerint az érettségi elkobzásáról néhány napja hozott végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, de a kézbesítést követő naptól számított nyolc napon belül tárgyalást lehet kérni. A Pécsi Járásbíróság azt írta a lapnak, hogy a végzést a napokban kézbesítik az érintetteknek, így egyelőre nem tudni, hogy kérik-e a tárgyalás megtartását.
Tavaly ősszel derült ki, hogy hamis érettségi miatt nyomoz a rendőrség a Veszprém megyei kistelepülés, Sümeg fideszes polgármesterének, Végh Lászlónak az élettársa, Szabó Krisztina ellen, aki emellett a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetője is. A nyomozás azután indult, írta a Magyar Narancs, hogy a város ellenzéki vezetője, Kovács Mihály feljelentette Szabót. A rendőrségi ügy idén február közepén zárult le, és a lap szerint minden kétséget kizáróan megállapították, hogy az érettségi bizonyítvány valóban hamis.
Kiderült ugyanis, hogy a Budapesten, 1995. június 12-i dátummal kiállított érettségi bizonyítványnak nincs törzslapja az azt elméletileg kiállító gimnáziumban, nem szerepel Szabó Krisztina neve sem az osztályanyakönyvben. A pecsét és az aláírások sem valódiak, ráadásul Szabó Krisztina 1995. május 23-ig a tapolcai Batsányi János Gimnázium levelező tagozatos tanulója volt. Mivel azonban abban az évben az írásbeli érettségi vizsgák május 8-án kezdődtek, Szabó Krisztina nem tehette le azokat a budapesti iskolában, hiszen mint ismeretes, ekkor még a tapolcai gimnázium levelezős tanulója volt. További érdekességek is akadnak még, a Sümegi Szó több bukásról is ír, ami szintén lehetetlenné tette volna az érettségit.
Szabó Krisztina később diplomát szerzett a Nyugat-magyarországi és a Pécsi Tudományegyetemen is, aminek alapfeltétele volt az érettségi. A Magyar Narancs szerint noha a rendőrségi nyomozás végén megállapították, hogy az okirat-hamisítás büntethetősége időközben elévült, a hamis érettségi bizonyítvány miatt érvénytelennek kell majd tekinteni az egyetemi diplomákat is, amik állítólag a munkaköréhez szükségesek.
A Magyar Narancs azt is írta, hogy a polgármester a rendőrségi határozat után két héttel, március elején közel duplájára, 861 ezer forintról 1,6 millió forintra emelte meg Szabó fizetését, aki a lap szerint a sümegi egészségügyi fejlesztési iroda vezetéséért további, közel 400 ezer forintot kap. Az emelésről a polgármester egymaga dönthetett a járványhelyzeti intézkedések miatt.
Az ügyben korábban kerestük az illetékes rendőrséget, illetve Végh László polgármestert is. A rendőrség válaszában azt írta:
„tájékoztatjuk, hogy a Pécsi Rendőrkapitányság az Ön által kérdezett eljárásban okmányszakértőt rendelt ki, aki megállapította, hogy a bizonyítvány hamis. A rendőrség a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény alapján a nyomozást megszüntette, majd az ügyészségnél kezdeményezte a hamis közokirat elkobzását.”
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.