Nem lesz fáklyásmenet a következő időszak.
Interjút adtak a Népszavának politikai elemzők, amelynek során a 2022-es választások utáni hatalomátadás verzióit vázolták fel. Az interjú apropója, hogy nemrég a European Council on Foreign Relations nevű szervezet szerint Orbán Viktor el fogja veszíteni a választásokat, azonban nem adja át a hatalmat.
Győri Balázs, a Policy Solutions vezető elemzője szerint 2002-ben Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori elnöke volt az első a rendszerváltás óta, aki vitatta a választásokon győztes párt eredményét. Bár akkor Orbán gratulált Medgyessy Péternek, a számokban ő sem bízott.
Győri szerint azóta elmélyült a társadalmi és politikai szakadék, és ez a nemzetközi trendeknek is megfelel. Emellett azonban nemzetközi szinten az egyik legmélyebb a társadalmi szakadék a két bázis között, ennek szintje az Egyesült Államokéhoz hasonlatos.
“{A} jobboldali politika rájött arra, miként profitálhat a szakadék elmélyítéséből.
A Fidesz számára régóta nem a szavazók megnyerése, hanem a bázisuk megszilárdítása és mozgósítása a lényeg“
— jelentette ki az elemző.
A szakértő azt állította, számos opció áll rendelkezésre a Fidesz számára választási vereség esetén. Az is előfordulhat, hogy nem ismerik be a vereségüket, de az a helyzet is előállhat, hogy a szoros, billegő helyzetekben újraszámoltatják a végeredményt, valamint az is, hogy tömegdemonstrációt provokálnak ki szimpatizánsaikból, mivel kellően nagy a társadalmi beágyazottságuk ehhez.
“Csak a józan belátásukon múlik, mit tartanak a legjobb forgatókönyvnek” — jelentette ki az elemző. Hack Péter jogász, egyetemi tanár szerint amennyiben valaki megszerzi a 100 fős többséget, elképzelhetetlen, hogy ne alakíthasson kormányt.
“Ezt egyszerűen nem tudja megtenni“
— mondta.
Hack szerint előállhat a helyzet, hogy a Fidesz az ellenzéknél kevesebb szavazatot szerez, azonban mégis kormányt alakíthat az aránytalan választási rendszer miatt. Az az eset is előállhat, hogy egyik oldal sem szerzi meg a 100 fős mandátumtöbbséget, ilyenkor akár ügyvezető kormányként egy új választás lebonyolításáig továbbra is Orbánék maradhatnának hatalmon.
A Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria bírálja el és vizsgálja felül az eredményeket és a szabálytalanságokat, nagyon szoros eredmény esetén ennek is komoly jelentősége lehet az elemző szerint. Abban az esetben, ha a végeredményt vitatja a lakosság jelentős része, az új kormányzat mozgástere jelentősen be fog szűkülni.
“A választási kampány felfokozott hangulata után kialakulhatnak tüntetések és ellentüntetések. Amikor az első Orbán-kormány 2002-ben elveszítette a választást, akkor is volt hídlezárás. Az akkori Fidesz-kormány nem állt mögéjük, mert nem akarta, hogy az utcán dőljön el a választás. Mindenkinek elemi érdeke, hogy ne ott dőljön el” — jelentette ki Hack Péter.
Hunyadi Bulcsú, a Political Capital elemzője szerint Orbán legfőbb célja a hatalmon maradás, ezért betonozta be a legfontosabb tisztségviselőket. Bár szerinte a miniszterelnök győzelemre készül, több forgatókönyve van bukás esetén. Úgy véli, a reakció a vereség arányától, a kormányra kerülő, jelenleg még ellenzékben lévő pártok reakciójától, valamint a gazdasági helyzettől is.
Mindemellett Hunyadi szerint a kormányfő
nagy eséllyel igyekezne mélyíteni a társadalmi válságot, valamint gyengítené a kormánykoalíció hazai és nemzetközi helyzetét.
A jelenlegi választási rendszerben a 2014-es választáson 44%-kal szerzett kétharmadot a Fidesz. Éppen emiatt, ha az ellenzék kétharmaddal nyerne, a Fidesznek nem lenne joga kritizálni az új többséget a választójogi törvény megváltoztatása miatt Hack szerint.
“{A}z erőforrás- és pozíciókontrollálás olyan befolyást biztosít a Fidesznek, hogy akár hátradőlve is várhatnák, mihez kezd egy új kormány, mert jelentős hatalmuk marad. Kérdés, eléggé biztonságban érezheti-e magát és a visszatérés lehetőségét a Fidesz vezetése, vagy tartanak a korrupciós büntetőjogi eljárásoktól?” — vetette fel a kérdést Győri Gábor.
Elmondta, Orbán az ellenzékről alkotott véleményével sokkal könnyebben megindokolhatná, miért nem hajlandó átadni a hatalmat, mint azt, hogy végül megválik tőle. Úgy látja, Orbán világképe szerint 1990 óta elitcserék zajlottak, és a miniszterelnök úgy döntött, a korábbi elitet egy jobboldali mélyállammal helyettesíti.
Debreczeni József politikai elemző, közíró csak röviden nyilatkozott a hatalomátadással kapcsolatos kérdésekre.
“Orbán bármire – és bárminek az ellenkezőjére – hajlandó a hatalom megszerzése, illetve megtartása érdekében, ami csak módjában áll“
— jelentette ki sokat sejtetően.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.