10.000.000 euró kártérítést fizet a magyar állam egy tortagyártónak. – írja az Index.
Nagyon nagy kártérítésbe szaladt bele a magyar állam. A Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) 5,2 millió eurós kártérítést (kamatokkal és perköltségekkel együtt 10 millió eurót) hagyott jóvá a portugál torta és kekszgyártó Dan Cake javára Magyarország ellen.
Még a 2000-es években egyik beszállítója egy 10.000 eurónál kevesebb tartozás miatt a Dan Cake magyarországi cége, a Danesita Hungary Kft. felszámolását kezdeményezte, és bár a cég rendezte a tartozást, a Fővárosi Törvényszék végül úgy határozott, nem tevékenykedhet tovább Magyarországon. Ebbe azonban a Dan Cake nem nyugodott bele, és azzal érvelt, hogy a magyar bíróság eljárása megsértette a két ország közötti beruházásvédelmi egyezményt, ezért vitarendezési eljárást indított, Noha a magyar állam fellebbezett az évekkel ezelőtt hozott elmarasztaló döntés miatt, ám most helyben hagyták az elsőfokú ítéletet.
Fotó: MTI
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.