A hamburgi Stern hetilapnak adott interjút Orbán Viktor. A kormányfő szuverén nemzetek Európájáról, az EU és a NATO fontosságáról, a genderről, a migrációról, a hazai zsidó közösség jelentőségéről, a családpolitikáról és a meglátása szerint szabad sajtóviszonyokról beszélt.
„Magyarországon úgy mondjuk, hogy csak akkor lehetsz jó európai, ha jó magyar vagy” – idézte az MTI az interjúból Orbán szavait. A kormányfő elismételte a tételt, amely szerint ő a szuverén nemzetek közösségét támogatja, míg más országok növelnék a nemzetek feletti intézmények – „Brüsszel” – hatáskörét.
Magyarországot az EU-n és a NATO-n belül látja, és hibának tartja, hogy nem sikerült elkerülni a brexitet.
Budapesten él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, és „társadalmi feladat gondoskodni arról, hogy a zsidó élet teljesen szabadon kibontakozhasson.”
A sajtót illetően elmondta: „objektív elemzések azt mutatják, hogy a kormánnyal szemben nagyon kritikus médiumok piaci részesedése jóval 50 százalék felett van”. Hozzátette, hogy a kormány „nem szól bele” médiaügyekbe. (A KESMA alapítványról nem tett említést és ahogy korábban, most nem derült ki, milyen mérés igazolja a kritikus médiumok ötvenszázalékos piaci részesedését.)
Indokoltnak tartotta a „heves tiltakozást” a Meseország mindenkié című mesekönyvvel szemben, ugyanakkor a könyvledarálást nem támogatja – mondta ezúttal, majd megerősítette, hogy a kötet „szexuális propagandát” tartalmaz. Az alaptörvény szerint a család nő és férfi köteléke, de ez szerinte nem jelent intoleranciát.
Se muszlim, se kínai
Az iszlámhoz fűződő viszonyról elmondta: a magyarok nem szeretnék, hogy muszlim vallású emberek nagy számban megjelenjenek országukban, és „kulturális változást” okozzanak életükben. A Magyarországon tartózkodó muszlimokat „mi magunk engedtük be”, és ők „elfogadták, hogy egy keresztény-zsidó országban élnek, és betartják törvényeinket”.
A távosságtartást szélesebb körben is megfogalmazta: „kitűnő viszonyban vagyunk a kínaiakkal, de nem szeretnénk, hogy holnap bejöjjön ötmillió kínai.” (Bár nem derült ki, milyen helyzet alapján merülhetne fel a magyarországi lakosság felével egyenlő tömeg gyors beáramlása bárhonnan.
„Szeretjük a sokszínűséget a saját kultúránkon belül, de ami kívülről jön, azzal nagyon óvatosak vagyunk, azért is, mert kis ország vagyunk” – mondta a hetilapnak a máskor egyébként homogén nemzetállamról beszélő kormányfő.
Az „illegális bevándorlást alapvetően ellenzi” Orbán, szerinte azonban a menedékkérők „rendes ellátást” kaptak, kifogás csak azzal szemben volt, hogy nem mozoghattak szabadon a befogadóközpontokon kívül. (Ezzel szemben a Frontex épp azért hagyta el Magyarországot, mert az EU határőrizeti szerve úgy látta, Magyarország figyelmen hagyja az Európai Unió Bíróságának ítéletét, amely szerint jogtalan a migránsok kerítésen kívülre – lényegében Szerbiába kényszerítésének – gyakorlata, így lényegében a menedékkérelem benyújtásáig sem juthatnak el.)
Ezért állították fel a Szerbia vagy Horvátország felé nyitott tranzitzónákat, de „az unió sajnos ezt sem fogadta el”. Így bezárták a tranzitzónákat, de az Európai Bizottság azt a megoldást sem fogadta el, hogy a biztonságos harmadik országokban működő magyar külképviseleteken kell benyújtani a menedékjogi kérelmeket. Ezért most egy újabb bírósági döntésre kell várni ebben a „macska-egér játékban” – mondta Orbán, aki szerint Magyarország betartja azt a nemzetközi szerződésekben lefektetett szabályt, amely előírja, hogy az otthonukból alapos okból menekülő embereket megilleti a befogadás joga egy biztonságos országban, de hozzátette, nincs olyan nemzetközi jog, amely szerint ki lehet választani ezt az országot. Szerinte minden olyan politikát ellenezni kell, amely az érzést kelti a segítségre szorulókban, hogy a megoldás a kockázatokkal teli úttal járó bevándorlás Európába.
Orbán Streetfighter
A kormányfő szerint a Magyarországot ma kormányzó erők az „antikommunista jogállami mozgalomból” érkeztek.
„Jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek mindig azt mondom: kedves barátaim, ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam”
– mondta Orbán Viktor, aki korábban is előszeretettel beszélt streetfighter múltjáról.
Forrás: telex
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.